,,Nem véletlenül, divatmajmolásból került színpadra Parti Nagy Lajos szövege a Pécsi Harmadik Színház szociálisan is érzékeny, kortárs drámára nyitott közegében… A Vincze János-féle előadás igazi meglepetése, hogy mennyire él az operett totális színházi eszközeivel: próza, tánc, ének, zene… No, de azért mégiscsak másképp. A szeretnivaló, trampli vasutasnő megformálása mikro-realisztikus elemekkel, jelmezzel, díszlettel is történik, de az alkotói hév- és az indulatábrázolással együtt megkezdődik az önironikus, a színház által már meghaladott klasszikus operetti túljátszás felidézése – a heves karikírozott gesztusokon túl ehhez hozzájárul a világítás, a zene és a tánc. Az alkotók az önkontrollt elvesztő jegykiadónő utolsó órácskáját mutatják be.
Sárbogárdi Jolán maga a stílus, a manír által egy robbanásra kész, feszült személyiség, amely átcsusszan a helyesből a helytelenbe (a hétköznapi helyesből a megélt saját operettbe), majd visszazuhan, s kezdi újra és újra. Így nemcsak a nyelvi normákat sérti, a társadalmin is sikerül túllépnie, eljut a saját végső határáig, s mivel közben halmozza a mulatságosnál mulatságosabb, bornírt képzavarokat, megszületik a humor egy olyan fanyar fajtája, amelyben logikus elem a szürreális képzavar, s gyönyörűséget szerez a befogadónak/nézőnek…
Vincze János végtelenül fájdalmas karikatúráját adja egyaránt a színháznak, s a mai korban létezőknek. Füsti Molnár Éva játéka nyomán szinkronban képes vihogni a néző a bodorodó operett-felhőkben, s érzékelni a Sárbogárdi Jolán-féle létezés rettenetét. Mert Vincze előadásának nagyszerűsége éppen abban az „ocsmányul” túljátszásban van, hogy az ének nem ének, a tánc csak medvetánc, a színész végig koncentrál, izzad, túlpörög, túljátszik, s elképesztő energiákat ad le, közben ötletbörzét, brillírozást, tárgyanimációt is láthatunk, komédiát, paródiát, leányregényt, de mégiscsak egy sivár élet sorstalan főhősének tragédiáját, amelybe belepusztul a „főhős”. Megszeretjük Jolánunkat, a jegykiadó, kicsit „érzékenységi ideggyenge”, nagyon vénkisasszonyt, akit éjszakánkét képzelt rémek harapdálnak, mégis operettet írt. Nekünk. Rólunk. Értünk lázadt a mindenkori állomásfőnökök, a sehonnai bitang Vargányai Gusztik védte lélektelen világ ellen.” (Részletek Balogh Robert kritikájából)
Isten eljön hozzánk, mert nagyon sok mondanivalója van. Megosztja gondolatait az elmúlt néhány tízezer év történéseiről és tapasztalatairól, válaszol az időközben felmerült kérdésekre és bemutatja a projekt fejlesztésének további lépcsőit.
Az előadás arról szól, milyen hazugságban élni, hazugságban leélni egy életet, és milyen, ha ezt a hatalmi elit különféle rétegeinek való megfelelés kényszeríti ránk. (Kovács Bálint)
Jegyvásárlás
