Rejtő Jenő az egyik legismertebb magyar író, aki sokoldalú, színes egyéniségként igazi irodalmi kincseket hagyott ránk. Írói tehetsége nem ért véget az egykoron ponyvaként kezelt könyveinél és népszerű, sokat játszott kabaréjeleneteinél. Kalandozásai, utazásai közben prózákat, novellákat, verseket, útinaplót is írt. Egyedivé és utánozhatatlanná írásainak mélysége teszi őt. Sokarcú és megejtő képességű, ma már elismerten is zseniális író volt, akinek tragikus sorsa, szenvedélybetegsége árnyékként vetült hétköznapjaira, ám varázslatos túlélési technikája, a humor és a fantázia mindenki számára megmutatja azt, amit a Csontbrigádban is üzent számunkra: „Élni azt jelenti, mint örülni bármi áron.”
A darabban a rendezői elképzelés szerint a jelenből utazunk vissza a múltba, az 1930-as, 40-es évek kávéházi világába, amikor látjuk a fiatal Rejtőt egy kávéházban az ebédjéért írni, s mesélni a pincérnek kalandjairól. Közben felbukkan két felesége, akik gépírónőként is részt vettek legendás regényeinek, írásainak megszületésében. A legenda szerint a Japán kávéházban Rejtő egy-egy írásával fizetett, s azt vitte a kifutó a kiadóhoz, hogy abból fizesse ki az étkezése árát. (Nagyon gyorsan írt, először kézzel vetette papírra műveit, csiszolt rajtuk, azután diktálta le azt a gépírónőinek, akik nem nevethettek diktálás közben.) Ebben a környezetben elevenedik meg a viharos élete az írásai, regényrészletei, versei, novellái, kabaréi tükrében, hol mulatságosan, máskor megrázó őszinteséggel a fájdalmas, szegénységgel nehezített útkeresései közben. Állandó szereplő a történetben a zongorista, aki – akár egy krónikás, az író élő lelkiismerete, belső hangja – hol dalokkal, hol Rejtő bölcsességeivel mindig jelzi felénk: „Embernek lenni nagy betegség. És sajnos gyógyíthatatlan is.” (Varga Róbert, a Rejtő-est irodalmi szerkesztője)
