Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

Részletes információ


A Közép-Európában is egyedülálló létesítmény megteremtőit az a gondolat vezette, hogy a magyar fővárosban, az UNESCO Világörökség-listáján is szereplő Duna-part részeként megszülető Millenniumi Városközpontban álljon Európa új kulturális fellegvára. A cél ambiciózus, ám eléréséhez a Müpa minden meg is található: grandiózus terek, a legkorszerűbb színházi, akusztikai és múzeumi technológia, és mindenekelőtt az az egyedülálló összetettség, amely a legkülönfélébb művészeti ágakat együtt, egy helyen vonultatja fel.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által az intézmény programjainak összehangolására, szakmai üzemeltetésére alapított Müpa – jó házigazdaként – azt is feladatának tekinti, hogy a magyar művészeti élet jeles tagjai mellett a világ minden részéről vendégül lásson művészeket, együtteseket, Magyarországra immár visszatérő, vagy hazánkban éppen először bemutatkozni kívánó előadókat, produkciókat.

HASZNOS INFORMÁCIÓK:

Müpa 400 személygépkocsi befogadására alkalmas mélygarázzsal rendelkezik, melyben a parkolás a nyilvános és fizetős előadásokra érkezők számára ingyenes. A közönség számára a garázs -2 és -3 szintje áll rendelkezésre. Napközben 15 perces díjmentes parkolás segíti a jegyvásárlókat és tájékoztatást kérőket. Az ezt meghaladó parkolás díja: 250 Ft/óra. A mélygarázson kívül lehetőség van a 290 férőhelyes felszíni parkoló használatára is, de mivel ez a terület nem a Müpakezelésében van, ennek a külső garázsnak a használata a közönség számára is fizetős.

Müpa területén jegypénztár is működik, a pénztár mindennap 10:00–18:00 óráig, előadások napján az első szünet végéig tart nyitva, telefonszáma: (1) 555-3300, (1) 555-3301.

További jegypénztárak:

1061 Budapest VI., Andrássy út 28. Tel.: (1) 555-3310, (1) 555-3311 Nyitva: hétfő–péntek 10–18 óráig, szombat, vasárnap 11–19 óráig

Allee Bevásárlóközpont, földszint 1117 Budapest XI., Október huszonharmadika u. 8-10. Nyitva: hétfő–szombat 12–20 óráig, vasárnap 12–19 óráig

Mammut I. Bevásárlóközpont, magasföldszint 1024 Budapest, II., Lövőház utca 2-6. Nyitva: hétfő–szombat 10-21 óráig, vasárnap 10–18 óráig

A fenti jegyirodákban a Müpa valamennyi programjára válthatók jegyek Edenred Ticket Culture & Sport utalvány és Sodexo Kultúra utalvány ellenében is.

A Müpa saját rendezésű előadásaira jegypénztárainkban jegyek és bérletek Edenred Ticket Culture & Sport- és Top Prémium ajándékutalvány, Sodexo Kultúra-, Bónusz és Ajándékutalvány, Puebla Ajándék- és Kultúra utalvány, Müpa ajándékutalvány ellenében, valamint a SZÉP-kártya szabadidő keretének terhére is válthatók.

A Müpa épületének nyitva tartása: mindennap 10:00-18:00 óráig, előadások napján az utolsó előadás végéig.

Az épület akadálymentesen lett kialakítva, az épületen belüli akadálymentes útvonalakról érdeklődjön az információs pultnál.

Mivel az előadásaink teljesen különbözőek, az időtartamuk is abszolút változó. Az egyes előadások várható időtartamáról a (1) 555-3001-es információs telefonszámon érdeklődhetnek.

A Müpa területén működik a Hangfürt CD-bolt, a Vince könyvesbolt és a Bohém étterem és a P'Art Kávéház.

A Hangfürt CD-bolt nyitva tartása: hétfőn 14 órától, kedd–péntek 13 órától mindennap 18 óráig, szombaton és vasárnap 10–18 óra között; előadási napokon az utolsó rendezvény végéig. Tel.: (1) 555-3368,

A Vince Könyvesbolt nyitva tartása: hétfőnként 14 órától, kedd-vasárnap 10 órától, mindennap 18 óráig, esti előadások esetén az első szünet végéig. Tel.: (1) 555-3380

A Bohém Étterem nyitva tartása: hétfő–vasárnap 12 órától 18 óráig, előadási napokon 24 óráig. Tel.: (1) 555-3372

A P'Art Kávéház nyitva tartása: mindennap 10 órától 18 óráig, előadások napján 12 órától az előadás végéig. Tel.: (1) 555-3369

Az épület előcsarnokában, az Üvegteremben és a P'Art kávéház teraszán is ingyenesen használható wifi áll vendégeink rendelkezésére.

 

Képek


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!