Jegyvásárlás
Takács Nikolas pályájának bármelyik pontját nézzük, a különleges zenei inspirációk és az önálló útkeresés legizgalmasabb kombinációit találjuk. 1986-ban Galántán született, zenészcsaládba, 10 évesen már megnyerte első tehetségkutatóját, amit aztán formális zenei képzés és önálló koncertek egész sora követett. Jazzt, soult és popot bátran vegyítő stílusa alapján bátran kijelenthető, hogy ő ma a könnyűzenei élet egyik legsokoldalúbb előadója.
Botvay Károly kivételesen gazdag zenei pályája 1948-ben fordulóponthoz ért. Egy országos zenei verseny, ahogy ő fogalmazott, „végleg eldöntötte a sorsom. Pedig hajszálon múlott a dolog.” Egy szerencsétlen baleset miatt megsérült a csellója és bizonytalan volt, hogy a frissen ragasztott hangszer alkalmas lesz-e a játékra.
Az ország első számú jazz a cappella együttese, az Európában és a tengerentúlon is a legtöbb szakmai díjjal elismert magyar énekes formáció, a Jazzation 2026 decemberében is két ünnepi koncerttel várja a vokális harmóniával töltekezni kívánó közönséget.
Botrány az operában
bohózat két részben
A 2015 óta létező, sikert sikerre halmozó, élőben is fergeteges aurevoir. vendégekkel búcsúztatja a 2026-os évet. Az antológia című évzáró koncerten életművét foglalja csokorba a formáció, amelynek sokszínűségét a zenei szcéna legkülönbözőbb ágai felől érkező vendégművészek csak tovább erősítik.
Főbb szerepekben: Hujber Ferenc, Ganxsta Zolee, Kondákor Zsófia, Gombás Ádám, Bugár Anna
A SKY BAR a Budapest Aréna VIP üzleti szolgáltatásainak másik területe, amely az épület legfelső szintjén, a harmadik emeleten helyezkedik el. Ebből adódóan kiváló kilátást biztosít a küzdőtéren és a színpadon zajló eseményekre. Éttermi asztalok mellett 135 ülőhellyel rendelkezik és komplett szolgáltatás csomaggal vehető igénybe hosszú távú vagy alkalmi bérlés során.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
KPOP SZILVESZTER 2026 – BOK CSARNOK
December 31. 19:00 – hajnalig
Az év utolsó napján, szilveszterhez méltó ünnepi Show érkezik Budapestre.
Dumaszínház est
HAGYOMÁNY. EGYÜTT. MEGLEPETÉS.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának ünnepi koncertje
Az OPERA újévét immár 14. alkalommal dominálja a nevezetes 9. szimfónia előadása. 2027-ben két további klasszikus mű: Beethoven ugyancsak Mahler által megerősített nyitánya és Haydn csellóversenye teszi teljessé a műsort – utóbbi természetesen OPERÁ-s szólistával szólal meg.
Hagyomány és innováció – az év első nagy eseményén! A klasszikus Strauss-művekhez Ravel elsöprő erejű tánckölteménye, a La Valse társul, majd a Szent Efrém Férfikar különleges energiái töltik meg a teret.
Bánfalvy Stúdió
Ray Cooney: Funny Money - Rossz Pénz Nem Vész El
ÚJÉV INDÍTÓ SZUPERKONCERT
The Original Golden Voices of Gospel" hangszeres énekegyüttes
Keresztes Ildikó önálló estjén különleges zenei utazásra invitálja közönségét: egy olyan világba, ahol a műfajok határai elmosódnak, és az ismert dallamok új értelmezésben szólalnak meg.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.
Beethoven: B-dúr szonáta „Hammerklavier” no. 29 op. 106
***
Chopin: Két noktürn, op. 27 no. 1–2
1. cisz-moll noktürn, 2. Desz-dúr noktürn
Rachmaninov: 2. b-moll szonáta op. 36
Dwight Robson és világhírű szólistái közkívánatra újra Magyarországra látogatnak.
Henry Purcell korszakos remekműve, a Dido és Aeneas a trójai háborúhoz kapcsolódik, ami azonban a történelmi háttérnél még sokkal fontosabb ebben az alig egyórás gyöngyszemben, az a szerelem, ahogy Barta Dóra, az előadás rendezője is kiemeli: „Régóta tudja az emberiség, hogy ha valamibe bele lehet halni, akkor a Szerelem mindenképpen az.
SZÍVBŐL FAKADÓ. ŐSZINTE.
Vásáry-bérlet
MOTÍVUM. SZERENÁD. HUMOR.
KAMARAKONCERT
Várható befejezés: 21:30
Richard Strauss: Don Juan, Op. 20
Samuel Barber: Hegedűverseny, Op. 14
Dmitrij Sosztakovics: 5. (d-moll) szimfónia, Op. 47
Várható befejezés: 21:30
Zenei kedvencek 60 percben – a muzsika élménye szünet nélkül.
Tematikus hangversenyek, műismertetés moderátori vezetéssel. Három különböző budapesti helyszínen, változatos zenei hangulatok a Liszt Ferenc Kamarazenekar sorozatában.
Leánder, a kobold és Lenszirom királylány története sok varázslattal, megtörhetetlennek tetsző átokkal tarkított, fordulatokban gazdag, igazi jó mese. Szilágyi Andor mesejátékából Szöllősi Barnabás írt librettót; Tallér Zsófia Erkel-díjas zeneszerző az Operaház felkérésére komponált igényes, kifejező és szórakoztató zenéje pedig nem csak a gyerekek, de a felnőttek számára is élvezetessé teszi ezt az új magyar meseoperát, amely a 2015-ös szenzációs ősbemutatóból, reméljük, egyszer klasszikussá válik.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!