Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Magyar költők verseit évtizedek óta énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. Generációk nevelkedtek fel lemezeinek hallgatása közben.
A Holle anyó a Müpa 2020-as zeneműpályázatának gyermekopera kategóriájában nyert díjat. Szerzője, Csengery Dániel több színdarabhoz és filmhez - például a Liza, a rókatündérhez - komponált zenét, számos művével pedig kifejezetten a fiatalabb közönséget célozta meg.
A kisgyermekes családok körében mára jól ismert a Miskolci Szimfonikus Zenekar Ciróka Babakoncertje. A karonülő, totyogó és világfelfedező babáknak megálmodott sorozat Miskolc legnépszerűbb kulturális családi programjává nőtte ki magát. Hogy mi a titkunk azon kívül, hogy szeretjük a gyerekeket? Erről mesél a koncertek megalkotója, forgatókönyvíró, műsorvezetője: Bukáné Kaskötő Marietta.
Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú az Anonymus Retro Band zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.
A Solymos Tóni trió koncertjén előadásra kerülnek az egykori 70-80-as évek nagy Express slágerei, természetesen a mai hangzásvilággal, egy nagyon jó hangulatú színpadi produkcióként.
Ana Crismán a tiszta flamenco zene segítségével, autodidakta módon alkot és fejleszt ki olyan technikákat, amelyek elsőként teszik lehetővé számára a hárfa flamenco hangszerként való megszólaltatását, felfedezve e hangszer különleges kifejezőerejét.
A Danubia Kürtkvartettet öt éve alapította Tekula Endre, a Danubia Zenekar szólókürtöse a zenekar kürtöseiből. Szabad, kreatív közösség, amely a tagok érdeklődése és igényei szerint alakítja programjait. Vidám, bolondos produkciókat éppúgy lehet tőlük hallani, mint találkozni velük templomi szentségimádásokon, meditációkon. A nagyon különböző stílusú alkalmakon céljuk mindig ugyanaz: lelkeket megmozgató, felemelő zenét adni a hallgatóságnak. Az előadásokon közvetlen, egyben informatív és szórakoztató konferálással az együttes vezetője kalauzolja a nézőket. A közös muzsikálások új alkotásokat is ihletnek: a koncerten teljes terjedelmében most először hangzik el Haydn F-dúr vonósnégyese Tekula Endre átiratában, négy kürtön megszólaltatva.
Az élő zene varázsa és a körtáncok sokszínűsége, minden korosztály számára nagyszerű szórakozást nyújt. A program egy órás tánctanítással indul, amit közel 3 órás élő zenés táncház követ.
A Bohém Ragtime Jazz Band valószínűleg a világ legsokoldalúbb jazzbandje. A hét tagnak összesen tizennégy hangszere van, s a játszott stílusok száma a hangszerekével vetekszik. A világ szinte összes nagy tradicionális jazzfesztiválján megfordultak már, Berlintől Oslóig, Drezdától Bredáig, Poritól Montreux-ig, Asconától Bude-ig és Riminitől Sacramentóig.
Balatonboglár, Hévíz és Siófok után Budapesten is elindul a Majestic Sounds orgonahangverseny-sorozat: az esteket 2023. július 30. és december 17-e között, vasárnaponként 18 órától rendezik meg.
Yehudi Menuhin kezdeményezése indította el 1975. október 1-jén a zene világnapját, azóta ezen a napon minden évben számos koncertet, flashmobot és egyéb zenei eseményt rendeznek szerte a nagyvilágban, így Magyarországon is. Október 1-jén természetesen a Budapesti Vonósok együttese is a zenét ünnepli és hirdeti, a mai alkalommal kifejezetten népszerű, gyakran hallható kompozíciókat tűzve műsorára.
Fővárosunk a Duna vízéről nézve lélegzetelállító élményt nyújt, mind az idelátogatók, mind a helyiek számára, egy itt töltött este pedig új energiákkal és csodálattal tölti fel az embert. Hajózz Budapest szívében és gyönyörködj a világörökség részévé nyilvánított panorámában!
Több éve hagyomány, hogy a zene világnapján a debreceni Kölcsey Központban ad koncertet a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus. A közönség jelképes áron, regisztrációs jeggyel látogathatja az eseményt.
Az elmúlt két évszázad zenei műfajain átívelő műsorban hallhatunk könnyűzenei feldolgozásokat, de megszólalnak operettslágerek és Verdi és Gounod operakórusai is. A főszerep pedig természetesen a szólistáké, akik meghatnak és kacagtatnak – egy álarcosbál hangulatához illően.
A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.
A művésznő, mint a második popgeneráció egyik legkiemelkedőbb egyéniségét tartják számon, kritikusok szerint a hazai poptörténet legjobb „női torka” volt az övé. A ’70-es évek egyik legtöbbet foglalkoztatott énekesnője volt, a ’80-as években azonban háttérbe került, majd mintegy másfél évtizedes kihagyás után 1996-tól Magyarország legnagyobb sikerű visszatérését mondhatta magáénak.
A magyar pop-rock egyik legnagyobb, a mai napig folyamatosan koncertező legendája. Szuggesztív előadó, aki személyiségével hitelesíti páratlan életművét. Olyan művész, aki dalain keresztül nemzedékekre gyakorol hatást, szövegeinek mondanivalója érvényes, aktuális napjainkban is.