Jegyvásárlás
Pál Feri évek óta készül egy számára kitüntetetten fontos előadásra, évek óta gyűjti és rendezi hozzá az anyagot.
Akár szebb idők járnak éppen ránk, akár nagy nehézségekkel küzdünk, mindenképpen fontos feltennünk magunknak a kérdést: úgy élek-e, ahogy érdemes?
Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.
Sziasztok, megint én vagyok az, Guszti!
Legutóbb a szülőszobán találkoztunk, ám ezúttal a munkahelyemen várlak titeket.Elhívtam tizenöt barátomat (véletlenül mindannyiunkat Gusztinak hívnak), hogy mondják el, mit gondolnak a gyereknevelésről, a házasságról és minden másról.
Csuja Imre merész kalandra vállalkozik: először áll ki a színpadra, hogy az életéről meséljen. A Jászai Mari-díjas, érdemes művész az EgyÉletem életrajzi stand up sorozatban olyan kollégáihoz csatlakozik, mint Mucsi Zoltán, Thuróczy Szabolcs, Borbély Alexandra vagy Nagy Ervin.
Milyen dilemmákkal küzdenek a szendvicsgenerációs szülők, akik egyszerre próbálnak megfelelni – gyermekként – az idősebb generációnak és – szülőként – a fiatalabbak elvárásainak? Hogyan lehet nagyobb önbizalommal nevelni egy olyan világban, amely gyökeresen eltér attól, amiben felnőttünk?
Ma már elmondható, hogy nemcsak segítő foglalkozásúként, hanem bármilyen munkakörben, sőt tulajdonképpen akármelyik életszerepünkben kiéghetünk. Megtörténhet velünk munkavállalóként, de férjként, feleségként, szülőként, nagyszülőként, sőt akár barátként is. Egy tünetegyüttesről van szó, amely egy jól leírható folyamatban mutatja meg a jellemzőit. Három fő jellemzője: a kimerültség, motiválatlanság; negatív viszony a munkával, tevékenységgel kapcsolatban, és a csökkent hatékonyság. Ám, mindez csak a jéghely csúcsa. Ezért fontos, hogy lépésről lépésre lássuk, hogyan is zajlik ez a folyamat, és főleg mit tehetünk a megelőzés érdekében.
Lackfi János költő és Lackfi Dorottya énekesnő estje
Előadó: Fige Gergely idősügyi szakmai vezető
Történelmi stand up előadás
Előadó: ANTALFFY PÉTER történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa
Pál Feri atya előadása Lajosmizsén: Belső béke viharos időkben - mit kezdjek a külső-belső nehézségeimmel?
Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.
A láb ortopédiai problémái - Tyúkszem, boltozat süllyedés, bütyök kezelése
Előadó:
Gál Emőke podiáter
Aranyosi Péter önálló estjében közéleti kérdéseket boncolgatva elmeséli, hogyan is boldogul egy magafajta ötvenes a felgyorsult, közösségi oldalakkal és PIN kódokkal átszőtt digitális világunkban.
Hogyan értsük meg magunkat? Steigervald Krisztián könyvbemutató előadása
Mi történik, ha egy festmény megmozdul a szemünk láttára? Ha a síkfelület hirtelen beszippant, a geometrikus formák lüktetni kezdenek, a színek pedig szinte táncra perdülnek a vásznon?
A lakáskiadás jogi kérdései
Előadó:
DR. Dobozi Ferenc ügyvéd
Az előadásban az Ultrarövid Terápia (UT) világába vezeti be az előadó az érdeklődőket, egy olyan módszerbe, amely akár egyetlen alkalom alatt is képes valódi belső elmozdulást elindítani.
Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.
Bruti (Tóth Imre) humorista, zenész - Hülyék ellen nincs orvosság című műsorában betekintést nyerhetünk küzdelmébe a kilókkal, önmagával és a hülyékkel. A Rádiókabaré, a Dumaszínház, a Showder Klub és a Comedy Central után a KMO színpadán!
Önirónia és pikírt humor 80 percben, 12 éven felülieknek!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!