Színművész.
Főiskolai tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte 1965–1969 között Szinetár Miklós osztályában. Eközben kapta első filmes főszerepét; Babocsai Lászlót alakította A koppányi aga testamentuma című tévéfilmben. 1969–1973 között a József Attila Színház színésze volt. 1971–1993 között a Thália, illetve az Arizona Színházhoz igazolt. 1993–1998 között szabadfoglalkozású művész volt. 1999–2013 között a Soproni Petőfi Színház vendégművészeként dolgozott, 2013 óta a Turay Ida Színház vendégművésze. Jelenleg a Rátonyi Róbert Színház Társulatának tagja.
Díjai:
Jászai Mari-díj (1979, 1982)
Turay Ida-vándordíj (2005)
Madách-díj (2017)
Érdemes művész (2021)
Színházi munkáiból:
Puskin: Don Juan – szolga
Szép Ernő: Május – boy
Maeterlinck: Szent Antal csodája – második rendőr
Shaw: Androcles és az oroszlán – kikiáltó
Molière: Gömböc úr – paraszt
Rahmanov: Viharos alkonyat – első diák
Herman: Helló, Dolly! – Barnabás
Rabkin: A halhatatlan őrjárat – Misa
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka – Ephesusi Dromio
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig – Gyéres
Carlo Goldoni: Két úr szolgája – Silvio
Gavault-Charvay: Valami nindig közbejön – Georges
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai – Jenő; Pál
Rozov: A futópályán – Albert
Hill-Hawkins: Canterbury mesék – szakács; Damian
Illyés Gyula: Malom a Séden – Feri
Satrov: Merénylet – távirdász
Móra Ferenc: Rab ember fiai – Ádám
Károlyi Mihály: A nagy hazugság – Negoszkin
Aldobolyi Nagy György: Svejk a hátországban
Beaumarchais: Figaro házassága – Chérubin
Roscsin: Egy fiú meg egy lány – a fiú
Takeda-Miyosi-Namiki: Csusingura – Rikija
Rostand: Cyrano de Bergerac – első kadét
Sardou-Moreau: Szókimondó Kata – Cop
Németh László: Gandhi – Devadasz
Diderot: Fecsegő ékszerek – Kerzael
Zsolt Béla: Erzsébetváros – Klug
László-Bencsik Sándor: Történelem alulnézetben – TMK-s
Komlós-Marton: Thália kabaré
Rákos-Kazimir: Agyagtáblák üzenete - Gilgames – Gimil
Solohov: Emberi sorsok – Jasa
Lázár Ervin: A hétfejű tündér.– Mikkamakka
Malraux: A remény....fiú
Kazimir Károly: Petruska....huszár
Katona József: Bánk bán....Ottó; Mikhál bán
Mesterházi Lajos: A Prométheusz rejtély....Telamón
Kellér Andor: Bal négyes páholy....a fiatal Beöthy
H. Barta Lajos: Nemzetközi gyors....fiú
Mándy Iván: Gong....fiatal színész
Karinthy Ferenc: Házszentelő....dr. Mátyás József
Greene: Komédiások....Henry Philipot
Iwaszkiewicz: Chopin....Maurice
Bulgakov: A Mester és Margarita....Iván; Lévi Máté
Satrov: Égszínkék lovak, vörös füvön....
Kassák Lajos: Egy ember élete....Bagó
Hochhuth: Jogászok....Dieter
Ruzante: Csapodár madárka....Tonin
Mesterházi Lajos: Pesti emberek....Tamás
Hochwälder: A szent kísérlet....Don Esteban Arago
Ajtmatov: Az évszázadnál hosszabb ez a nap....Szabidzsán
Hofmannsthal: Akárki....Mammon
Illyés Gyula: Fáklyaláng....Molnár Ferdinánd; Szemere Bertalan
Maeterlinck: A kék madár....Fény
Zágoni-Nóti: Hyppolit, a lakáj....Nagy András
Tolsztoj: Háború és béke....Sándor cár
Fényes Samu: Kassai asszonyok....Gábor
Zorin: Varsói melódia....a fiú
Mezei András: Magyar kocka....ügyvéd
Kisch-Hasek: Őrültek a fedélzeten avagy 365 nap alatt Prágától Pozsonyig....Kulicska
Németh László: Harc a jólét ellen....Létrai
Kellér-Verebes: Kellér
William Shakespeare: Lóvátett lovagok....Nathaniel
Gorin: Gyalog a holdsugáron....Ramkopf
Tamás István: A pápa és a császár....Ménéval báró
Molnár Ferenc: A doktor úr....Bertalan; Cseresnyés
Munkácsi Miklós: Mindhalálig Beatles....Mark
Tamási Áron: Ördögölő Józsiás....Bambucz
Kander-Ebb: Az év asszonya....Gerard
Szörényi Levente: István, a király....Vecellin
Chase: Barátom, Harvey....dr. Lyman Sanderson
Hernádi Gyula: Csillagszóró....Konfuciusz
Camoletti: Hatan pizsamában....Robert
Andersson–Ulvaeus: Chess (Sakk)....Vigand
Nagy Tibor: A kölyök....dr. Tewkovsky; Sydney Chaplin
Kander-Ebb: The Rink....Guy
Simon: Pletykák....Glenn
Békés Pál: Egy kis térzene....Art úr
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban....Gál
Jonson: Volpone....Sir Politicus Volna
Deval: Tovaris....Arbeziat
Tamási-Pozsgai: Ábel....Igazgató; Kerekes; Bankigazgató
Örkény István: Tóték....Tomaji plébános
Spiró György: Az imposztor....Skibinski
Ludwig: Vegyes páros....Saunders
Steinbeck: Egerek és emberek....a gazda
Schiller: Ármány és szerelem....Von Walter
Herczeg-Csongárdi: Bohóckirálynő....Tóni
Békeffy-Stella: Janika....Elemér
Allais: Horgász a pácban....Dubenoit
Camoletti: Négyen a kanapén....ismeretlen színész
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő....Wladimir Sergius
Csongrádi Kata: Énekelj, Déryné!....Szentpétery Zsiga
Maugham: Imádok férjhez menni....Taylor
Vajda Anikó: Szerelmesnek áll a... világ!....Caterina apja; férj; útonálló; apáca
Coward: Vidám kísértet....dr. George Bradman
Vaszary Gábor: A meztelen lány....Szabó
Csiky Gergely: A nagymama....Koszta
Eisemann Mihály: Zsákbamacska....Csopaki Reiner; Nózinger
Tamási Áron: Énekes madár....pap; boszorkány; kecske; vénasszony; énekes
Kesey: Kakukkfészek....Williams ápoló
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül....Peták
Békeffy-Kiss: Kölcsönkért kastély....Koltay Gábor
Simon: Furcsa pár....Murray
Kiss József: Az angyalok nem sírnak....orvos
William Shakespeare: Sok hűhó....Antonio
Scribe: Egy pohár víz....Thompson
Feydeau: Osztrigás Mici....Sauvarel
Schönthan: A szabin nők elrablása....Borszéky
William Shakespeare: Hamlet....I. sírásó; Marcellus; Tiszt; Lucianus
Rodgers: A muzsika hangja....Herr Zeller
Suassuna: A kutya testamentuma....püspök
Huszka Jenő: Bob herceg....Gipsy
Marriott-Foot: Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!....Leslie Bromhead
Leigh: La Mancha lovagja....nemes úr
Veber: Balfácánt vacsorára....Archambaud
Móricz Zsigmond: Sári bíró....Bíró
Ránki György: Egy szerelem három éjszakája....dr. Szegilongi
Topolcsányi Laura: A holló árnyékában....Bódog
Schurek: Aszfaltmuzsikusok....Karl Gizowsky
Huszka Jenő: Gül baba....Gül baba
William Shakespeare: Rómeó és Júlia....Lőrinc barát
Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem....Jenő
Játékfilmek:
Fel a fejjel! (1954)
Több mint játék (1956)
Játék a múzeumban (1965)
Egri csillagok I-II. (1968)
Az utolsó kör (1968)
Csak egy telefon (1970)
A gyilkos a házban van (1970)
Szép magyar komédia (1970)
Mérsékelt égöv (1970)
Fuss, hogy utolérjenek! (1972)
Csínom Palkó (1973)
Ártatlan gyilkosok (1973)
Tűzgömbök (1975)
Az erőd (1979)... ifjabb Bondy
Magyar rapszódia (1979)
Allegro barbaro (1979)
A Pogány Madonna (1980)
Házasság szabadnappal (1983)
Lutra (1985)
Tévéfilmek:
A koppányi aga testamentuma (1967)
Az ember tragédiája (1969)
Gimnazisták (1970)
Őrjárat az égen 1–4. (1970)
Férfiak mesélik… (1971)
A vendég (1971)
A fekete város 1–7. (1971)
A tűz balladája (1972)
Fekete macska (1972)
Dorottya (1973)
12 egy tucat (1973)
Zrínyi (1973)
Intőkönyvem története (1974)
Egy csók és más semmi (1975)
Egy értekezlet jegyzőkönyve (1975)
Csongor és Tünde (1976)
Kántor 1–5. (1976)
Hungária Kávéház (1976)
Ady-novellák (1978)
Prolifilm (1979)
Szetna, a varázsló (1980)
Megtörtént bűnügyek (1980)
Csupajóvár (1980)
Családi kör (1980–1981)
Petőfi 1–6. (1981)
Különös házasság 1–4. (1982)
A zalameai bíró (1983)
Titanic (1984)[9]
Fürkész történetei (1984)
A fantasztikus nagynéni 1–2. (1986)
Varsói melódia (1985)
A védelemé a szó (1988)
Angyalbőrben (1991)
Júdea helytartója (1991)
Julianus barát 1–3. (1991)
Família Kft. (1992)
Privát kopó (1992)
Kisváros (1993–1999)
Szomszédok (1999)
Angyali történetek (2000)
Titkos szeretők (2000)
Családi album (2001)
Kérnék egy kocsit (2001–2002)
Nagyvizit (2006)
Lili (2003)
Diplomatavadász (2010)
"Harmónia" - St. Martin és Benkő Péter közös estje
Kölcsey Központ
- Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész
A doktor úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A DOKTOR ÚR
Turay Ida Színház
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ
A Doktor úr
József Attila Színház
A Fekete,a Barna meg az Ősz
Belvárosi Színház
A holló árnyékában
Turay Ida Színház
A holló árnyékában
Pécsi Országos Színházi Találkozó
A HOLLÓ ÁRNYÉKÁBAN
Turay Ida Színház
A kőszívű ember fiai
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
A muzsika hangja
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Anthony Marriott - Alistair Foot: Csak semmi szexet, kérem... Angolok vagyunk!
Kölcsey Központ
Ártatlan vagyok !
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
ÁRTATLAN VAGYOK!
Turay Ida Színház
ASZFALTMUZSIKUSOK
Turay Ida Színház
AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK
Turay Ida Színház
AZ ANGYALOK NEM SÍRNAK
Turay Ida Színház
Az Ég tartja a Földet - Erzsébet, a szerelem szentje című musical
Broadway Ticket Hungary Kft..
AZ UTOLSÓ SZEREP
Turay Ida Színház
Az utolsó szerep
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Az utolsó szerep
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
AZ UTOLSÓ SZEREP
Turay Ida Színház
BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Bánk bán
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Bánk Bán
Veszprémi Petőfi Színház
Barta Lajos - SZERELEM vígjáték két részben
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Csak semmi szexet, angolok vagyunk
Pólus Film-Színház
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
C&M Hungary Kft.
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház
Csak semmi szexet..
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Déryné bérlet 2.ea. - Szerelem
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
EGEREK ÉS EMBEREK
Turay Ida Színház
EGY RÉGVOLT KARÁCSONY
Turay Ida Színház
Egy szerelem három éjszakája
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Egy szerelem három éjszakája
József Attila Színház
Embernek maradni
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Énekes madár
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Experidance - Revans
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
FRANCIA SZOBALÁNY
Turay Ida Színház
Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
GÜL BABA
Turay Ida Színház
GÜL BABA
Turay Ida Színház
HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!
Hírös Agóra
- Kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes művész.
Hamlet
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Hamlet - Shakespeare
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- I. sírásó, Marcellus, tiszt, Lucianus
Hippolyt, a lakáj
NS Produkció
Hippolyt, a lakáj
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház
Huszka:Bob herceg-nagyoperett
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház
HYPPOLIT, A LAKÁJ
Turay Ida Színház
Hyppolit, a lakáj
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Imádok férjhez menni
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Irodalmi kávéház Verspincér: Benkő Péter
Óbudai Kultúrális Központ
J. Deval: FRANCIA SZOBALÁNY
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Jacques Devall: Francia szobalány - vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Janika - színházi előadás
Egressy Gábor Szabadidőközpont
JANIKA vígjáték három felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
JÁVOR "PALI" UTOLSÓ MULATÁSA
Turay Ida Színház
Jávor "Pali" utolsó mulatása
Szerb Színház
Jávor Pál-est
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
JÁVOR PALI NAGY MULATÁSA
Ivancsics Nonprofit Kft.
Kakukkfészek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház
- Koltay Gábor, Stanci sógora
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház
- Koltay Gábor, földbirtokos
Körmendi Bérlet: Janika
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Körmendi Bérlet: Na, de államtitkár úr
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
LOVE STORY
Turay Ida Színház
LOVE STORY
Turay Ida Színház
Magyarok a Kárpát medencében - Benkő Péter kétszeres Jászai Mari-díjas színész előadása
Kálmán Imre Művelődési Központ
- Kétszeres Jászai Mari-díjas, Madách-díjas színművész, Érdemes művész.
Magyarországi Szerb Színház: Jávor „Pali” utolsó mulatása
Hankó István Művészeti Központ
Makói Nyár - Gül baba
Hagymaház
Molnár: A doktor úr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház
- Pista bácsi, szállodaportás
NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
- Pista bácsi, idős szállodaportás
Nem tudok élni nélküled
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
- Pista bácsi, idős szállodaportás
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház
- Pista bácsi, szállodaportás
Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -
Hagymaház
Osztrigás Mici
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Osztrigás Mici
Kálmán Imre Művelődési Központ
Paul Schurek UTCAZENÉSZEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
PénteK13 – Jacques Deval: Francia szobalány
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
- kétszeres Jászai Mari-díjas színművész
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház
Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház
RÓMEÓ ÉS JÚLIA
Turay Ida Színház
Rómeó és Júlia
Turay Ida Színház
Rusz Milán: Jávor Pali utolsó mulatása
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Sári bíró
Turay Ida Színház
SÁRI BÍRÓ
Turay Ida Színház
Sári bíró
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Sári Bíró
Pólus Film-Színház
SZERELEM
Turay Ida Színház
Szerelem
Komlói Színház- és Hangversenyterem
SZERELEM
Békéscsabai Jókai Színház
Szerelem - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..
SZERELEM.
Turay Ida Színház
Színház, lovak, szerelmek - Benkő Péter színművész önálló estje
Általános
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház
- Thomas Wilson, professzor
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház
- Thomas Wilson, professzor
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Na, de államtitkár úr - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Turay Ida Színház : A Doktor úr
Szegedi Nemzeti Színház
ÚRILÁNY SZOBÁT KERES
Turay Ida Színház
Úrilány szobát keres
Szarvasi Vízi Színház
Utcazenészek
Turay Ida Színház
V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál - Beszélgetés Benkő Péterrel Rátonyi Róbertről
Veszprémi Petőfi Színház
- Kétszeres Jászai Mari-díjas, Madách-díjas színművész, Érdemes művész, a Turay Ida Színház örökös tagja.
Varsói Melódia
Szerb Színház
Zsákbamacska
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
- Csopaki Reiner és Nózinger
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány