Díszlet- és jelmeztervező, festő, zenész, énekes
Középiskolai évei alatt a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója volt. Főiskolai tanulmányait a Képzőművészeti Főiskola festő szakán végezte 1984 és 1988 között, ahol olyan tanárai voltak, mint például Gerzson Pál vagy Tölg-Molnár Zoltán.
Több évig a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának vezetőségi tagja volt, egy évig elnöke is.
1982 és 1988 között a Satöbbi együttes alapító tagja volt.
1988-ban Kentaur néven Új világ című szólólemezt készített, melyet
1989-ben Rókás Lászlóval és Lengyel Péterrel színpadi produkció változatban is előadtak.
1988 és 1989 között Bartha Andreával megalapították a Pankrátor Balett Akciócsoportot, mellyel performance-okat és happeningeket hoznak létre.
1996-ban megjelent Valaki az eltűnt városból című nagylemeze, melynek videóklipjeit maga írta, rendezte, részben fényképezte és vágta is. 1982–től lemezborítókat, koncertplakátokat, majd könyvborítókat, színházi plakátokat tervezett.
1989–től a Vígszínház, a Budapesti Kamaraszínház, a József Attila Színház grafikai megjelenésének kialakítója, majd plakáttervezője.
1990 óta díszlettervező
1996–tól a Friderikusz-produkciók látványtervezője volt.
Színházi munkáiból
Büchner: Leonce és Léna
Kleist: Heilbronni Katica
Shaw: Szent Johanna
Brecht: Baal
Schiller: Ármány és szerelem
William Shakespeare: Ahogy tetszik
Csehov: Sirály
Racine–Alföldi: Phaedra
Presser-Kern: Szent István körút 14.
Schiller: Haramiák
William Shakespeare: A velencei kalmár
Elton: Popcorn
William Shakespeare: Vihar
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Tennessee Williams: Az ifjúság édes madara
Esterházy Péter: Egy nő
Schiller: Az orelansi szűz
Neil Simon: Furcsa pár
William Shakespeare: Tévedések vígjátéka
Beaumarchais: Figaro házassága
William Shakespeare: Hamlet
William Shakespeare: Szentivánéji álom
William Shakespeare: A makrancos hölgy
William Shakespeare: Macbeth
Musical
Bernstein: West Side Story
Loewe: My Fair Lady
Várkonyi: Rockodusseia
Dés: Valahol Európában
Labiche: Van aki forrón szereti
Labiche: Olasz szalmakalap
Boubil-Schönberg: Miss Saigon
Lionel Bart: Oliver!
Kalmár: Deja Vu Revue
Fényes: A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak
A. L. Webber: Az Operaház Fantomja
Webber-Elton-Bródy: Volt egyszer egy csapat
Mel Brooks - Thomas Meehan: Producerek
Kunze-Steinman-Polanski: Vámpírok bálja
Rice-Ulvaeus-Anderson: Sakk
Queen-Ben Eltonː We will rock you
Opera
Puccini: Pillangókisasszony
Gounod: Faust
Puccini: Gianni Scicchi
Balett
Mocca Kortárs balett
Lemezei
Új világ (1989)
Valaki az eltűnt városból (1996)
Urban Stigma (2005)
Díjai, elismerései
Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj (1989)
Musée 2000 - Belgium (Luxemburg): 1 Díj (1991)
Wien-Budapest Cityfestival - Ausztria: 1 Díj (1991)
Stúdió-díj (1991, 1994)
Szobor-Kisplasztika-Installáció Kiállítás – Dunaújváros: Stúdió Díj (1992)
Derkovits–ösztöndíj (1993)
A színikritikusok díja (1994)
A szlovák színikritikusok díja (1996)
Dömötör-díj (2000,2003,2012,2013)
Gundel művészeti díj (2004)
Jászai Mari-díj (2007)
Amfiteátrum díj (2011)
Érdemes művész (2013)
Hevesi Sándor-díj (2014)
A Mester és Margarita
Magyar Állami Operaház
- Díszlet- és jelmeztervező
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Andrew Lloyd Webber: Az Operaház fantomja
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Az Operaház Fantomja
MADÁCH SZÍNHÁZ
AZ OPERAHÁZ FANTOMJA 10.ÉVES JUBILEUMI ELŐADÁS
MADÁCH SZÍNHÁZ
ERKEL FERENC: ISTVÁN KIRÁLY (opera-koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Erkel Ferenc: István király (opera-koncert)*
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
F. Wildhorn - L. Bricusse - Valla A. - Venyige S.: JEKYLL & HYDE
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
G. Verdi: Rigoletto
Magyar Állami Operaház
Giuseppe Verdi: ATTILA - opera
Margitszigeti Színház
Giuseppe Verdi: ATTILA opera
Margitszigeti Színház
Hófehérke és a 7 törpe
Magyar Állami Operaház
Kocsák-ifj.Harangozó: Hófehérke és a hét törpe / Snow White
Magyar Állami Operaház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház
Oliver
Veszprémi Petőfi Színház
OLIVER! (családi musical)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Óz, a csodák csodája
Vígszínház Nonprofit Kft.
PÁN PÉTER
Broadway Ticket Hungary Kft.
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
Puccini: Pillangókisasszony
Magyar Állami Operaház
QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU
Általános
- Díszlet- és jelmeztervező, smink terv
Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU
Szegedi Szabadtéri Játékok
Rigoletto
Szegedi Nemzeti Színház
Rómeó és Júlia
Vígszínház Nonprofit Kft.
SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.
SAKK(CHESS) MUSICAL A VIGADÓBAN
PS Produkció Kft.
Sakk-játék
Nemzeti Táncszínház
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.
Tévedések vígjátéka
Vígszínház Nonprofit Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
VÁMPÍROK BÁLJA ÉJSZAKAI TALÁLKOZÓVAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.
- Díszlet- és jelmeztervező
WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL
PS Produkció Kft.
West Side Story
Szegedi Nemzeti Színház
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház