Zeneszerző, előadóművész, zenész.
Általános iskolás korában tanult meg először zongorázni, majd klarinétozni, később furulyázni és citerázni. Középiskolai tanulmányait a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte. 1969 őszén Mikó Istvánnal megalakította a Kaláka együttest. Versekre írt dalokat és népzenét játszanak. 1969. decemberében lépett először közönség elé a Bem rakparti Művelődési Ház Tolcsvay klubjában. Weöres Sándor, Radnóti Miklós, Arany János és Petőfi Sándor verseit adták elő. 1970 és 1971 között a KFKI Fadrusz utcai helyiségében játszottak. 1971-től 1973-ig a vízivárosi pinceklubban, 1973-tól pedig a Marczibányi téri Művelődési Házban lépett föl. 1972-ben házasságot kötött Kőváry Katalinnal. Két gyermekük született: Gryllus Dorka (1972) és Gryllus Sámuel (1976). Egyetemi tanulmányait a BME Építőmérnöki Karán végezte 1974-ben. Első nagylemezük 1977-ben jelent meg Kaláka címmel. 1990-ben lemezeinek kiadására és terjesztésére megalapította a Gryllus Kft-t.
Díjai
SZOT-díj (1989) csoportos, a Kaláka tagjaként
Megosztott Kossuth-díj (2000)
Artisjus-díj (2007)
Állami Ifjúsági Díj
Megosztva Kossuth-díj (2020)
Műveiből:
A Kaláka együttessel:
Kaláka (1977)
Az én koromban (1981)
A fekete ember (1984)
Oda s vissza holland versek magyarul (1984)
A pelikán (1985)
Szabad-e bejönni ide betlehemmel? (1987)
Villon - Kaláka (1988)
Az én szívemben boldogok a tárgyak (1988)
Boldog, szomorú dal (1989)
Magyar népzene (1992)
Ukulele (1993)
Kaláka 25 (1994)
Bőrönd Ödön (Tamkó Sirató Károly verseire, 1996)
Varázsvirágok (1998)
Hajnali rigók (1998)
Nálatok laknak-e állatok? (1998)
Kaláka 30 (1999)
Egyetemi Színpad '76 (2002)
Csak az egészság meglegyen (2003)
Kaláka - Kányádi (2004)
Kaláka - Kosztolányi (2005)
Karácsonyi Kaláka (2005)
Madáretető (2006)
Kaláka - Arany János (2007)
Önálló művei:
A teljesség felé (Weöres Sándor műve alapján, 1988)
Pál apostol – Dalok Pál levelei szerint (Sumonyi Zoltán verseire, 1991)
Volt egyszer volt egy kis zsidó (jiddis népdalok Kányádi Sándor fordításában, 1991)
Esti csendben (1994)
A hegyi beszéd – Dalok Máté evangéliuma alapján (Sumonyi Zoltán verseire, 1995)
Tizenöt zsoltár (Sumonyi Zoltán verseire, 1997)
Családi kör (2001)
"Muzsikáló madárház" - Kaláka koncert
Városmajori Szabadtéri Színpad
- furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
"Vannak vidékek" Kaláka és Bogdán Zsolt Kányádi-est
Konecsni György Művelődési Központ
A magyar kultúra napja - Hozz rá víg esztendőt!
MOMkult
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész.
A teljesség felé
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Akarsz-e játszani? Máté Gábor és a Kaláka együttes Kosztolányi estje
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Az elveszett követ - Családi Kaláka koncert
6szín
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Citerás nap
Fonó Budai Zeneház Nonprofit Kft.
Csak az egészség meglegyen - Kaláka koncert a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Általános
- furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Gryllus Dániel és barátai, A hegyi beszéd / A teljesség felé
Müpa
Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos, 1-ső Pesti Rackák
Müpa
Hangzó Helikon 10.0 és Szájról szájra 10.0
Hírös Agóra
jazzbois feat. Kaláka / Jazz Showcase
Müpa
Jazzbois x Kaláka
Veszprémi Programiroda Kft.
KALÁKA - HUZELLA PÉTER
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
KALÁKA - KISS JUDIT ÁGNES
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
KALÁKA - PALYA BEA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Kaláka - Vendég: Szalóki Ági
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Kaláka 55
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
- furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Kaláka együttes - Adventi koncert
Gyál Arany János Közösségi Ház
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Kaláka együttes koncert /KERFESZT
Új Színház
Kaláka együttes | Ragyog a mindenség
MOMkult
Kaláka együttes- Adventi koncert
Pesti Vigadó
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (ének, blockflőték, citera).
KALÁKA KICSIKNEK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
KALÁKA KONCERT
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Kaláka koncert
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
KALÁKA Koncert - Három székláb
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
- Kétszeres Kossuth-díjas zenész
KALÁKA KONCERT ÉS MEGEMLÉKEZÉS
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
KALÁKA KONCERT MIKÓ ISTVÁNNAL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
KALÁKA KONCERT VARRÓ DÁNIELLEL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
KALÁKA KONCERT-AKUSZTIKUS KONCERT FELNŐTTEKNEK
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Kaláka mikulás koncert
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Kaláka ÖTVENÖT | születésnapi koncert
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Kaláka – Ragyog a mindenség
Müpa
- ének, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
Kaláka – Szívem zsong a szép szavaktól
Müpa
- ének, furulyák, citera, pánsíp, klarinét, tárogató
KALÁKA – VARRÓ DÁNIEL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Kaláka-koncert - Három székláb
Kölcsey Központ
Kaláka: Az elveszett követ
Városmajori Szabadtéri Színpad
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész (furulya, citera, pánsíp, klarinét, tárogató, duda).
Különbéke - Szabó Lőrinc est
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Magyar Kultúra Napja - Sebestyén Márta, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos - Tizenöt zsoltár
MOMkult
Magyar Kultúra Napja | Szolga csak egy van, az Isten
MOMkult
- Kétszeres Kossuth-díjas, Artisjus-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész.
Nagy karácsonyi Kaláka
Müpa
NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
NÁLATOK LAKNAK-E ÁLLATOK? - Kaláka
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Pál apostol - Dalok Pál levelei szerint
Gyulai Várszínház
PÁL APOSTOL – dalok Pál levelei szerint
Általános
Pál apostol – dalok Pál levelei szerint – Húsvéti koncert
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Vannak vidékek
Weöres Sándor Színház
Vannak vidékek
Gyulai Várszínház
Várjuk, zengjen az ünnep dallama
MOMkult
- Kétszeres Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész, zenész.
Zempléni Fesztivál, Weöres Sándor, Km: Gryllus Dániel, Szalóki Ági, Szirtes Edina, Rátóti Zoltán
Tünde Tickets Kft.
„Hajh, Élet, hajh” - A Kaláka zenekar Ady-estje
Pesti Vigadó