Nagy Enikő vagyok, 1969-ben születtem Gyulán. Érettségi vizsgámat Debrecenben, az Ady Endre Gimnázium drámai tagozatán tettem le 1988-ban. 1990-ben az egri Gárdonyi Géza Színházba nyertem felvételt, Gali László igazgatása alatt.
Szerepeim: Wedekind: A tavasz ébredése (Wendla) Scarnicci-Tarabusi: Kaviár és…
Nagy Enikő vagyok, 1969-ben születtem Gyulán. Érettségi vizsgámat Debrecenben, az Ady Endre Gimnázium drámai tagozatán tettem le 1988-ban. 1990-ben az egri Gárdonyi Géza Színházba nyertem felvételt, Gali László igazgatása alatt.
Szerepeim: Wedekind: A tavasz ébredése (Wendla) Scarnicci-Tarabusi: Kaviár és lencse (Fiorella)
1993-ban a Bodnár Sándor Színiakadémia növendéke voltam. 1994-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződtem. Itt kaptam meg színész I. minősítésemet a Budapesti Színészkamarától.
Főbb szerepeim Szegeden: Móricz-Kocsák: Légy jó mindhalálig /Bella/ Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok /Viola/ Bulgakov : Moliere /Armande/
Debreceni Nyári Színházi produkcióim: Szép magyar komédia, Furcsa pár, Szerelem, óh!
1995-ben a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, és Ruszt József, Desdemona szerepére hívott az Othello című darabba.
A kamaraszínházban játszott főbb szerepeim: Shakespeare: III. Richard /Lady Anna/ Pinter: Hazatérés /Ruth/ Mrozek: Tangó /Ala/ V. Woolf: Orlando /Orlando/ Csehov: Három Nővér /Olga/ Spíró György: Imposztor /Kaminska/ Tenessie Williams: A Vágy Villamosa / Stella/ Akutagava: A Vihar Kapujában / Masago/ Lorca: Bernarda Alba Háza / Magdaléna/ Szigligeti: Liliomfi /Erzsike/ Katona: Bánk Bán / Isidora/ Oscar Wilde: Bunbury / Cecily/ Shakespeare: Titus Andronicus /Lavínia/
A pályám meghatározó rendezői: Ruszt József, Gábor Miklós, Kazimír Károly, Iglódi István, Tordy Géza. Csiszár Imre, Szegvári Menyhért, Árkosi Árpád, Kiss Csaba, Szilágyi Tibor, Merő Béla.
FILMES ÉS TELEVÍZIÓS SZEREPEIM
SZERESS MOST! Című televíziós sorozat női főszerepe. Timár Péter : Zimmer Feri 2. /Fásyné/ Márton István: Buhera Mátrix /Anyuka/ Balogh György: Tüskevár /Tutajos anyja/ A Barátok Közt című sorozatban forgattam.
A király és a szűz
MKUK Nonprofit Kft.
Anna hercegnő, a lánya
A londoni lakosztály
Spirit Színház
Színész
A szerelem forgandó
Spirit Színház
Audrey
A vágy villamosa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Stella DuBois
A vágy villamosa_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Stella DuBois
A vihar kapujában
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Feleség
Abigél
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Naczák
Agnieszka Osiecka: Ő+Ő
Gyulai Várszínház
Nő
Agnieszka Osiecka: Ő+Ő+Csernus Doki
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Nő
Andrási Attila: Anjou - a liliom útvesztői
Gyulai Várszínház
Sancia királynő, II. Katalin címzetes latin császárnő
Anjou - A liliom útvesztői
MKUK Nonprofit Kft.
Sancia királynő, II. Katalin címzetes latin császárnő
Arisztophanész:Lüszisztraté /A Bánfalvy Ági International Studio bemutatója
Általános
Párka: a halál istennője
Árpádház
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Színész
Az ajtó
Spirit Színház
Sutu
Az ajtó
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Sutu
Az ajtó - 100. jubileumi előadás
Spirit Színház
Színész
Az arany kígyó
Spirit Színház
Szveta
Az öreg hölgy látogatása
Spirit Színház
Az inasa; Végrehajtó; Rádióriporter
Az öreg hölgy látogatása (pezsgős koccintással)
Spirit Színház
Az inasa; Végrehajtó; Rádióriporter
Az öreg hölgy látogatása (pezsgővel és virslivel)
Spirit Színház
Az inasa; Végrehajtó; Rádióriporter
Az őslakó (The Man From Earth)
Spirit Színház
Edith, művészettörténet professzor
Beaumarchais: Figaro házassága
Színészképző Stúdió Alapítvány
FANCHETTE, Antonio lánya
Beaumarchais: Figaro házassága, avagy egy őrült nap története
Szegedi Nemzeti Színház
FANCHETTE, Antonio lánya
Bengt Ahlfors: Színházkomédia
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Matilda, művészeti vezető
Bernarda Alba háza
Spirit Színház
Martirio
Cabaret
Spirit Színház
Schneider kisasszony
Cabaret - musical testközelben
Spirit Színház
Schneider kisasszony
CABARET - Spirit Színház előadása
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Konferanszié
Cabaret - the musical with english subtitle, songs in english
Spirit Színház
Fr.Schneider
Chatszoba
Spirit Színház
Elaine
Chatszoba - "A Te szemeddel - beszéljünk róla"
Spirit Színház
Elaine, a feleség
Chatszoba - A Te szemeddel
Spirit Színház
Elaine, a felesége
Chatszoba - egy szexuális zaklatás története
Spirit Színház
Elaine, a felesége
Chatszoba - előtte közönségtalálkozó
Spirit Színház
Elaine, a felesége
CHATSZOBA - JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS
Spirit Színház
Elaine, a felesége
Chatszoba 2020
Spirit Színház
Elaine, a felesége
Csehov szemüvegén keresztül(párkapcsolati játék) - költözz egy estére hozzánk
Spirit Színház
Színész
Csodálatos vagy, Júlia
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Dolly Moskowitz
Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Színház
Dolly Moskowitz
Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Színház
Dolly Moskowitz
Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Színház
Dolly Moskowitz
Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Színház
Dolly Moskowitz
Csodálatos vagy, Júlia! M. S. Maugham/Spirit Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Dolly Moskowitz
Dorottya
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Adelgunda
Edward Albee - Három magas nő
Art Színtér
Nő 2.
Edward Albee: Három magas nő
Pécsi Harmadik Színház
Nő 2.
Edward Albee: Három magas nő - PREMIER
Art Színtér
Nő 3.
Edward Albee: Három magas nő (színmű)
Art Színtér
Nő 2.
Egerek és emberek
Spirit Színház
Curley felesége
Equus
Spirit Színház
Dora Strang, az anyja
Equus - Hétfő éjszakai színház
Spirit Színház
Dora Strang, az anyja
Equus - Szombat éjszakai színház:
Spirit Színház
Dora Strang, az anyja
Equus 2020
Spirit Színház
Dora Strang, az anyja
Eszter hagyatéka
Spirit Színház
Olga, elvált nő
Eszter hagyatéka
Spirit Színház
Olga, elvált nő
Eszter hagyatéka
Spirit Színház
Olga, elvált nő
Figaro házassága
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Fanchette, Antonio lánya
Frakk, a macskák réme
Spirit Színház
Irma
Három magas nő
Móricz Zsigmond Színház
Nő 2
HÁROM MAGAS NŐ - Edward Albee - Art Színtér
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Színész
Hazatérés
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Ruth, Teddy felesége
Interaktív Csehov-est: Párkapcsolati játék a mester szemüvegén keresztül
Spinoza Színház
Játssza
JÁNOS VITÉZ
Ivancsics Nonprofit Kft.
Asszony, II. Boszi, II. Tündér
Képeslapok a szakadékból
Spirit Színház
Éda
Ki fut a nő után
Bálint Ágnes Kulturális Központ
Színész
Ki fut a nő után
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Doreen/Belinda
Ki fut a Nő után
Spirit Színház
Doreen / Belinda
KI FUT A NŐ UTÁN - vígjáték
Ivancsics Nonprofit Kft.
Doreen/Belinda
Ki Fut a Nő után, avagy ki után Fut a Nő?
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Doreen/Belinda
Ki fut a nő után?
Karinthy Színház
Doreen/Belinda
Ki fut a nő után?P. Shaffer/Ivancsics I. és Színtársai
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Doreen/Belinda
Klasszikus párkapcsolati játék - Csehov szemüvegén keresztül
Óvóhely Kultúrbunker
Színész
Látogasson meg téged Bette Davis!
Spirit Színház
Elizabeth Fuller
Látogasson meg téged Bette Davis! - szilveszteri bemutató