A Bossa Nova és a jazz összefonódása több mint fél évszázadra visszanyúló történet, és túlmutat az első nagy muzsikusok, például Carlos Antonio Jobim és Stan Getz együttműködésén. Azóta rengeteg jazzlemez született a brazil ritmus és a hangzás igézetében, a swinghez képest egy más lüktetésben, mint a Soul Bossa Quincy Jonestől, hogy csak egy híres big band példát említsünk.
több
A MAO tagok közül az állandó szerzők és hangszerelők többen is alkottak ebben a stílusban, bossa nova, samba, rumba és még beguine táncok is felhangoznak. A zenekar közel két tucat albumán kiadott számok között sokszor felbukkant a „latin” világ, például a Dedications című lemezen található track, a We Have Matt, továbbá Subicz Gábor száma, a Fountain, és ide illenek több más „házi szerző”, és a zenekarvezető, Fekete-Kovács Kornél egyes szerzeményei.
Közreműködik:
Modern Art Orchestra Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
Az asztalfoglalás a jegyvásárlás során automatikusan megtörténik. Páratlan számú ülőhely foglalásánál előfordulhat, hogy az asztalt meg kell osztania másokkal. Vacsoravendégeinknek 19 órai érkezést javaslunk. Az asztalfoglalásokat legkésőbb 20 óráig tudjuk fenntartani!
Mintha Cziffra Györgyöt hallanánk, amikor Fazil Say megfogalmazza művészi hitvallását: műfaji kötöttségektől függetlenül csak jó és rossz zene létezik. Nem…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!