A színházi világban játszódó orosz mű a fiatalok vágyai és a boldoguláshoz szükséges kompromisszumok ellentétét járja körül, középpontjában egy színésznő kiárusításával – a Radnótiban mindez több mint százharminc évvel az ősbemutató után, a #metoo mozgalom korában kerül színpadra.
Osztrovszkij 1881-ben, saját negatív tapasztalatai alapján írta ezt a komédiát, amelyben Nyegina, a fiatal színésznő először kerül szembe azzal a ténnyel, hogy a jobb élet és a karrier érdekében alá kellene vetnie magát a gazdag mecénások vágyainak. „A művészet nem tud kiállni önmagáért, ha durva, brutális hatalmakkal kerül szembe, és gazdag mentorokat kell szereznie magának” – írja Osztrovszkij. Nyeginát szíve inkább az idealista tanítóhoz húzná, aki nem csak a tudományokra és a jó modorra, hanem a tisztességes életre is oktatja őt. A nagy kérdés az, hogy mi a fontosabb Nyegina számára, és miről tud könnyebben lemondani. A színdarab ítélkezés nélkül mutatja be ezt az emberi dilemmát, miközben a nézőket bevezeti a színpad mögötti világ humoros, játékkal és keserűséggel teli hétköznapjaiba.
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij a 19. századi orosz realista drámairodalom egyik legfontosabb alakja. Magyarul számos darabját játszották, ezek közül a legismertebbek a Jövedelmező állás, A vihar és az Erdő, utóbbit a Radnóti Színház 1999-ben mutatta be Gothár Péter rendezésében.
„Mint saját korában és korunkban, a drámában is jelen vannak ezek a problémák: tud-e boldogulni támogatók nélkül a színész, sőt, maga a színház, és hogy a nők itt is kiszolgáltatottabbak, nemcsak a pénzes ’pártfogók’ irányába, hanem a színház belső hierarchiájában is – miközben az is előfordul, hogy épp a nők használják ki az előnyeiket.”
Morcsányi Géza
„A kiszolgáltatottság nem a művészvilág sajátja, mára egyértelműen kiterjedt az egész társadalomra. A válaszok pedig személyiségfüggőek – nem tudjuk, ki mennyit áldoz be: a személyiség reakciói patikamérlegen méretnek ki, láthatatlanul. Majd talán egyszer, sokkal később meglátjuk, miután már nyilvánvalóan érvényesült a hasznuk vagy a káruk.”
Valló Péter
