Velence a színtiszta romantika; amire minden európai vágyik, minden amerikai álma, minden japán kívánsága. A világ legszebb városa éjszaka szellemvárossá válik. Egész negyedek állnak üresen, a lakosok által elhagyatva, a kiürült városrészek pusztán az üzleti érdekeket szolgáló mítoszt táplálják. 2012-ben 20 millió külföldi járt a városban, ez naponta átlagosan 60 ezer látogatót jelent. A szám pedig évről-évre növekszik. Összehasonlításképpen: Velencének összesen 58 000 lakosa van, ugyanannyi, mint az 1438-as nagy pestis után. Az állandó lakosok száma folyamatosan csökken, mert a város fokozatosan lakhatatlanná válik. Velence saját urbánus élete szinte teljesen összeomlott és ma már alig létezik. A film bemutatja, mi maradt meg a velencei életből: a turisztikai szolgáltató iparágak szubkultúrája; a szörnyű cirkálók kikötője, amely bővítésre vár; Velence lakói, akik a szárazföldre költöznek, mivel a megfizethető lakások száma folyamatosan csökken; egy idős nemesasszony, aki megveti az önkormányzatot; egy ingatlanos, aki fontolóra veszi a süllyedő hajó elhagyását. Rekviem egy nagyvárosért. Annak illusztrációja, hogy hogyan válik a köztulajdon kevesek zsákmányává. Elégia az utolsó velenceiekhez, humorukhoz és szívükhöz.
A filmet a 10. Építészeti Filmnapok vetítette Magyarországon 2018-ban.
Az ember földje(?) vetítéssorozat a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
Jegyvásárlás
