Eljön az a pillanat minden koncerten, amikor már töksötét van, még semmit se hallani; de mi már tudjuk, hogy elkezdődött, de nem zenélnek, és érezni lehet a teret a csendben.
Ennek a várakozással teli pillanatnak a feszültségét használja ki De Perrot. Számtalan estét töltött a színpadon szemben a nézőkkel. Rengetegszer tapasztalta meg azt a mámoros, néha gyötrelmes érzést, ahogy a közönséggel kapcsolatba lép. A reflektoroktól alig látni őket, de annál inkább hallani, érezni. Ezekből indul ki a produkció: a csendes figyelemből, a suttogva beszélgető szomszédokból, a beszűrődő zajokból, a visszhangokból. Mi vagyunk a zenekar és a közönség egyben. De Perrot beül egy székre és megkeresi, ki csinálja itt a zenét. Játékosan és érzékenyen, viccesen, de okosan kifésüli a nézők és az előadás viszonyát: az elvárásokat, az ígéreteket és a csalódásokat.
A hang narratív erejét vizsgáló Dimitri De Perrot nemzetközileg elismert svájci zenész és rendező. Martin Zimmermann barátjával és Gregor Meztgerrel együtt már háromszor járt nálunk cirkuszi produkciókkal: Gopf (2003), 2005 Hoi (2005) és Gaff Aff (2009). Most azonban Julian Sartorius jazz dobossal érkezik, aki gyakran maga készíti a felszerelését, mellyel az ütőshangszerek határait kutatja. Meg azt, hogy hova tűnik a hang, ha már nem hallani?
Jegyvásárlás
