
Halszájoptika Képirodalmi estek
A Halszájoptika 6 esemény során vesz mintákat Képirodalmi Hálózatának immár 10 éves múltjából és több száz anyagából.
A Halszájoptika 6 esemény során vesz mintákat Képirodalmi Hálózatának immár 10 éves múltjából és több száz anyagából.
A Halszájoptika 6 esemény során vesz mintákat Képirodalmi Hálózatának immár 10 éves múltjából és több száz anyagából.
Azt szeretnénk, ha nem csak a zenével előadott, kép-szöveg alkotáspárokat nézhetnétek, hallgathatnátok, hanem azok kialakulásába is bepillanthatnátok, olyan sztorizgatós, beszélgetős stílusban.
Első estünk remekül sikerült Hegedűs Ákos/morpho fotográfussal még januárban, második estünk pedig március 28-án lesz, amiben a Halszáj egyik legrégebbi és legtermékenyebb írójának, Magyary Ágnesnek a szövegeit adjuk elő és a hozzájuk kapcsolódó fotókat, videókat vetítjük, a szokásos módon, két felolvasóval és két zenésszel. Közben, pedig magát Magyary Ágnest kérdezgetjük a szövegek születéséről, a fotókhoz fűződő viszonyáról, könyveiről, no meg úgy általában a világról.
Hegedűs Ákos/morpho
http://halszajoptika.hu/tag/hegedus-akos/
Magyary Ágnes
https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyary_%C3%81gnes
http://halszajoptika.hu/tag/magyary-agnes/
A Halszájoptika Képirodalmi Hálózat 2014 óta sokféle megjelenési formában létezik, aminek egyik lényegi eleme összekötni a fotóművészetet az irodalommal. Oldalainkon több száz, egymáshoz tartalmi módon illeszkedő kép-szöveg poszt jelent meg, amiktől azt reméljük, hogy a művészeti ágak kontaktusával a fotók és rövidprózák, versek kölcsönösen nagyobb figyelmet harcolnak ki egymásnak. Honlapunkon túl megjelenünk a Drót alkotói portálon, különböző kortárs művészettel foglalkozó nyomtatott folyóiratokban, számos esetben rendeztünk kiállításokat, melyekben nem csak a képalkotások, de a szövegek is szerepet kaptak, saját kiadványokkal rendelkezünk, és évente többször vannak élő fellépéseink, melyek során a kivetített képekhez fűződő szövegeket adjuk elő zenével.
Két nagyobb projektünk:
Infernális bűnök – Dante körei: http://halszajoptika.hu/tag/dante/
Felejtés: http://halszajoptika.hu/tag/felejtes/
Halló, halló! A királynők téged hívnak!
Vágyi Petra, klinikai szakpszichológus, sématerapeuta.
Ezen a délutánon, minden a sütésről fog szólni!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!