Kaptunk szép játszóeszközöket: testet, lelket, elmét. De hagyjuk-e szabadon játszani az örök játékmestert: szellemünket? Belemerülünk-e önfeledt játékába? Eléggé csendben vagyunk-e ahhoz, hogy meghalljuk ezt a belső hangot? Merjük-e látni az örök iránytűként szolgáló belső fényünket, ragyogásunkat?
Az előadás a fenti kérdések mentén vizsgálja az ember kapcsolatát saját magával.
Az ’isha’ jelentéséről:
Az isa (isha) egyes iratok szerint az emberi testben megtapasztalható legmagasabb tudatszint. Már a legkorábbi magyar nyelvű latin betűs szövegemlékben (Halotti beszéd 1192-95) megjelenik ez a kifejezés. Bár konkrét jelentését homály övezi, több értelmezési lehetőséggel is találkozhatunk. Az előadás ahhoz az értelmezéshez kapcsolódik, miszerint ez egy speciális tudatállapot, amelyben az ember szabadon megélheti a kapcsolódást önmagához, belső fényéhez, magjához.
„Látjátok feleim szemtekhel mik vagymuk! Isa, por és hamu vagymuk” (Halotti beszéd)
