Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

Program


Jegytípusok


3 000 Ft - 66 700 Ft
10 jegytípus

Aktuális előadások



2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt újra hazája szolgálatába, és a Magyar Állami Operaház művészeti főtanácsadójaként dolgozott velünk. Széles körű szakmai ismereteivel segítette a Magyar Nemzeti Balett munkáját, hiánya együttesünk tagjaiban nagy űrt hagyott. Emlékére évente nemzetközi balettgálaestet rendezünk, melyen a világ legjelentősebb társulatainak – Royal Ballet, Angol Nemzeti Balett, Bolsoj, Mariinszkij Színház, Párizsi Opera, Holland Nemzeti Balett – szólistái és az Opera balettegyüttesének művészei produkcióikkal együtt tisztelegnek Nagy Iván szakmai és emberi nagysága előtt. E napon adják át a Magyar Nemzeti Balett egy művészének, balettmesterének, illetve más közreműködőjének azt a Solymosi Művészeti Díjat is, amely a múlt decemberi Diótörő-sorozat legjobb táncművészének jár. A 2020-as és 2021-es gálák elmaradása után most már talán sikerül is átadni…

ALKOTÓK
Szerkesztő, rendező: Solymosi Tamás
Műsorvezető, háziasszony: Gyüdi Melitta

 

Ajánló


A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.

„Szép nyári nap / Foltos farmerek az út mentén / Szép nyári nap / Sokan vándorolnak úgy, mint én…” –…

Evita egy fogalom. Evita a nő - kultikus imádat és totális elutasítás között. Evita a megértett és eltaszított. Evita az…

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!