Szarka Tamás és zenekara "Európa Karácsonya" című koncertje
Az Európa Karácsonya című koncerten szereplő dalok arra ösztönöznek, hogy emeljük fel tekintetünket az égbe,vagy lássuk meg a másik embert is. Læs mere
Az Európa Karácsonya című koncerten szereplő dalok arra ösztönöznek, hogy emeljük fel tekintetünket az égbe,vagy lássuk meg a másik embert is. Læs mere
A dalokat hallgatva lelkünkbe szinte észrevétlenül kúszik be a lelkesedés, a hit és a szeretet érzése. A legismertebb európai karácsonyi dallamok szólalnak meg új köntösbe öltöztetve, ugyanakkor Szarka Tamás karácsonyi versei is elhangzanak az előadáson. A keresztény kultúrkör legszebb ünnepe ebben a stílusban és minőségben napjainkban még nem került feldolgozásra; a karácsony misztériumát, a közösségteremtés fontosságát és a hagyomány megélését úgy járja körbe, hogy közben mégis az újdonság erejével hat.
A nagysikerű újévi koncert után a StEfrem ismét visszatér egyik kedvenc budapesti helyszínére, a Várkert Bazárba. Ezúttal adventi és karácsonyi…
A Terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc „A kezdetekkor így hívtunk magunkat, és úgy tűnik, A terepasztal lovagjai még mindig…
Nem véletlenül választottuk Összhang koncertünk nyitányaként az adventi időszakot.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.