Legendás Carmen és emlékezetes Leonóra (Fidelio), rendkívüli intenzitású Klütaimnésztra és pszichológiai mélységekbe világító Marie (Wozzeck). Nagy formátumú Ortrud és Vénusz, Sieglinde és Waltraute. Nagyon különböző szerepek, amelyeket az köt össze, hogy Waltraud Meier valamennyiben csúcsteljesítményt nyújt. Pályája során művészi védjegyévé vált az engedményt nem ismerő maximalizmus, amely a zenei karakterek megformálása, a színészi alakítás és a szövegejtés terén egyaránt következetesen érvényesül. Ugyanezt az igényességet érzékelhetjük dalestjének műsor-összeállításában.
Mahler, Wolf és Schönberg - olyan zeneszerzők, akik sok szálon kapcsolódnak a wagneri gondolkodásmód inspirációjához, legyen szó a harmóniák telítettségéről, a dallamok megformálásáról, az énekszólam deklamáló jellegéről vagy a hangulatábrázolás, a zenei elbeszélés eszköztáráról. Köztük találja meg a helyét ezen az estén maga Wagner, életművének egyetlen dalciklusával, a Wesendonck-dalok rendkívül személyes tartalmú sorozatával, amelynek harmadik és ötödik dala maga is szervesen kapcsolódik az operaszínpadhoz - a Trisztán és Izolda zenei anyagához. Waltraud Meier dalestjének már a műsora is alkotás, amely üzenetet hordoz.
