A zene és képzőművészet kapcsolata rendkívül sokrétű, történetileg szinte az ősidőkig nyúlik vissza és rengeteg műfajt érint.
Előadássorozatunkban ezt a kapcsolatot mutatjuk meg minél több oldalról, említést téve többek között az operák képi világáról, a zenészportrékról, sőt még a hanglemezborítók stílusairól is a Budapesti Filharmóniai Társaság kamarazenekara és dr. Bellák Gábor művészettörténész segítségével.
„Húzd rá, cigány” – mondta a magyar költő Kisfaludy Károlytól Arany Jánoson, Vörösmarty Mihályon, Petőfin át Juhász Gyuláig, ha mulatni támadt kedve, ha borba fojtott bánatát kiénekelni akarta, ha zenével, nótával mondta ki mindazt, ami megindította lelkét, legyen az öröm vagy bánat. A cigány azonban nemcsak a költészetben, hanem a képzőművészetben is a muzsika embere, s különösen a 19. században. Alig találunk a népi életképfestészetünkben olyan alkotást, Lotz Károlytól László Fülöpig, Barabás Miklóstól Than Mórig, ahol ne jelenne meg a cigány, elsősorban a muzsikus cigány képe. A cigány azonban nemcsak egy folklorisztikai kuriózum, hanem – ahogyan Bizet Carmenjében vagy Verdi Trubadúrjában látjuk – egy másfajta szabadság- és természetességeszmény képviselője is.
Canzi Ágost: Szüret Vác vidékén, 1859
Olaj, vászon, 157 × 175 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Közreműködnek:
dr. Bellák Gábor, művészettörténész
Budapesti Filharmóniai Társaság zenészei
