Richard Strauss: Don JuanMaurice Ravel: G-dúr zongoraversenyClaude Debussy: Pelléas és Mélisande – szvitRichard Wagner: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és IzoldábólKortársak, imádók és imádottak egy estén. Richard Strauss számára Wagner volt az etalon – karmesterként a Trisztán és Izoldával debütált –, de aprónak érezte magát hozzá képest: „Wagnerrel a zene elérte csúcspontját. Én csak kullogok mögötte.” A valóságban Strauss bombasztikus sikereket ért el. Az erotikus töltetű, felkavaró Don Juan, amelyet 1908-ban Budapesten is vezényelt, sztárrá tette a 25 éves szerzőt. Szimfonikus költeményében lenyűgöző bátorsággal nyúlt a zenekari hangzáshoz, amit a zenészek és a közönség máig hálásan fogad.
Ravel csillogó G-dúr zongoraversenyében a jazz inspirálta vibráló első tétel után befelé utazunk, majd újra kitárulkozó jazzes lüktetés uralja a művet. A darabot a nemzetközi sikereket halmozó francia zongoraművész, Bertrand Chamayou játssza. Chamayou korábban dupla lemezt adott ki Ravel összes szólózongorára írt művéből, mely a brit Gramophone magazin szerint is „lélegzetelállítóan gyönyörű, és felismerésekkel teli”.
Wagnert Debussy is imádta, de ő igyekezett tudatosan kikerülni a hatása alól. Egyetlen befejezett operája, a Pelléas és Mélisande máig friss mű, amelyben valóság és álom között lebegünk egy idő, kimondott érzelmek és cselekvés nélküli cselekmény sodrásában. Az opera szimfonikus szvitváltozatát Marius Constant állította össze.
A koncert egy borzongatóan szép dallammal zárul az idol, Wagner Trisztán és Izoldájából. A melankolikus és eksztatikus Előjáték és szerelmi halál rögtön beszippant, és „narkotikumként hat”.
Kup bilet
