Mai hangversenyünkön az orosz zene remekműveiből hallhatnak hármat. Elsőként Kabalevszkij (1904-1987) (Romain Rolland elbeszélése nyomán írt) operájának nyitányát hallgathatják meg. Az operát 1938-ban, Leningrádban mutatták be. A nyitány — Kabalevszkij egyik legkitűnőbb zenekari darabja — a mű címszereplőjének tömör és találó jellemzése: Colas Breugnon őserejű vitalitásának, humorának, öntudatosságának és bölcsességének remekmívű zenei kifejezése. Kabalevszkij a hagyományok engedelmes és tehetséges követője. Sokat és szívesen merít az orosz népdal dallam- és ritmuskincséből, ezen túlmenően egyszerű kifejezésmódjának, közvetlen és bensőséges hangjának, kedves humorának köszönheti azt, hogy korának és társadalmának kereteibe oly harmonikusan sikerült egész pályafutása során beilleszkednie. E műve megírása előtt alapos tanulmányokkal mélyedt el tárgyában, francia és burgundi népdalokat is felhasznált a darabban, és sikerrel illesztette be őket a maga stílusába.
Dmitrij Sosztakovics I. hegedűversenyét (a-moll, op. 77) David Ojsztrahnak ajánlotta. A darabban a szerző szakított a műfaj hagyományosan háromtételes formájával, és a szimfóniára jellemző négy tételben fogalmazta meg a versenyművet. Sőt, a versenymű programzenei színt is kap azáltal, hogy a tételekhez a tempójelzésen kívül cím is kapcsolódik: A hegedűverseny nyitó Nocturne-jét démoni Scherzo követi. A lassú tétel a barokk kornak hódoló Passacaglia, amely a repertoár egyik leghosszabb kadenciájába torkollik. A 4. tétel forgószélszerű Burlesque. A darab a végsőkig próbára teszi a szólista technikai felkészültségét és állóképességét. Ojsztrah a hegedűszólót Shakespeare-i szerepnek nevezte. A mai este szólistája Vadim Repin világhírű hegedűművész, aki tizennégy éves kora óta a legnagyobb koncerttermek ünnepelt fellépője, és máig a legfiatalabb győztese a legjelentősebbek között számon tartott brüsszeli Erzsébet Királynő Versenynek. Zenekarunk már muzsikált vele 2020 februárjában a Cziffra Fesztivál keretében, akkor is tomboló siker kísérte játékát.
A III. szimfónia több szempontból is kilóg Csajkovszkij hat szimfóniája közül. Ez az egyetlen dúr hangnemű, az egyetlen, amely a klasszikus négytételes modellt öttételessé bővíti, az egyetlen, amely alig néhány hét alatt készült el és később sem dolgozta át a szerző, végül pedig az egyetlen, amely az ősbemutató után csaknem azonnal feledésbe merült. A szimfónia, melyet Csajkovszkij 1875 júniusában kezdett komponálni tanítványa, Vlagyimir Silovszkij usszovói birtokán (a mű ajánlása is neki szól), s augusztus elejére készült el, a komponista két máig legnépszerűbb alkotásának, a b-moll zongoraversenynek és a Hattyúk tava című balettnek közvetlen közelében keletkezett. A III. szimfónia szintén tartalmaz szvitszerű elemeket: a szokatlan öttételes forma – melyhez mintát többek között Beethoven Pastorale szimfóniája, Berlioz Fantasztikus szimfóniája vagy Schumann “Rajnai” szimfóniája jelenthetett – két táncos jellegű tételt tartalmaz. A nyitótételt indító lassú bevezető szakasz a gyászinduló karakterét idézi, 89 ütemen keresztül a domináns “a”-hang feletti hatalmas orgonapont készíti elő a hagyományos szonátaformájú, csillogóan vidám tételt. A német valcerszerű B-dúr második tétel után, a mű centrumában áll az áradóan dallamos lassú tétel, ezt pedig a Scherzo követi, amelynek triójában Csajkovszkij egy korábban írt alkalmi kantátájának anyagát is felhasználja. A Finálé, amely Kjui ítélete szerint “adós marad a zenei tartalommal”, egy rondó formával ötvözött nagyszabású, ünnepélyes, briliánsan hangszerelt polonéz.
Jegyvásárlás
