Ha nem mész Magyarországra, nem kell tiszteletben tartanod a kultúrájukat.
A nemzeti identitás mint alapvető identitás kapcsán, bárhogy is próbáljuk azt mélyebb, másféle jellemzőkkel körülírni vagy megfogalmazni, végül is arra jutunk, hogy nyelvi identitásként határozzuk meg. Szinte ez az egyetlen konkrétum. A kisebbségben élő embereket meghatározza a saját kisebbségi, illetve a többségi közösség, és nem utolsósorban az úgynevezett anyaország közössége. Ők nem lehetnek mások, hiszen minden irányból folyamatosan és fokozottan terhelik azzal, amik. A megkülönböztetés miatt és kötelességtudatból minduntalan szembesülni kényszerülnek a számukra kirendelt azonossággal mind a többségi nemzet részéről, mind pedig a saját kisebbségi közösség részéről. A kisebbségi nem lehet más. És emiatt a paradoxon miatt lesz mégis más. Ő valójában a másság metaforája. Sem ide, sem oda nem tartozik. Nincs saját hazája. De van saját, ám nehezen körülírható önazonossága arról, hogy ő más. Ugyanakkor egyszerre szemléli kisebbrendűségi és felsőbbrendűségi komplexusán keresztül a világot. Alárendelt, és mégis felülről néz. Azt akarja, hogy elfogadják, és azt, hogy más lehessen. Úgy is, mint ahogyan nemzeti identitásában lett más, és úgy is, mint azok, aki megengedhetik maguknak a másság luxusát.
Tulajdonképpen már sokadszorra mondjuk el, hogy miben vagyunk mások, hogy miben hasonlítunk, és már-már blaszfémikusan toljuk elétek azt, amit igaznak gondolunk rólatok és magunkról. A sztereotípiák, a nagy igazságok, a kritikák, a politikai illetve társadalmi felelősség hiánya, kudarca vagy győzelme most és itt nem több, mint inspiráció, nem fontosabb annál a mondanivalónál, ami megtagadja a beszélt, a nemzeti értelemben behatárolt nyelvet. Ha ezt magyarul nem értik, értik majd másként. Magyarul különben is csak a magyarok értenek. Nem érdekel, mi az, ami közös bennünk, vagy mi az, ami megkülönböztet. A nyelv végül is nem anemzeti tartalmak közlésére rendeltetett, sokkal inkább egyetemes tartalmak megszólaltatására, az egyetemes emberi kifejezésére. Végül is, erről szól ez az előadás. Egy emberi nyelvről. Egy emberi, színházi nyelvről. Ez a színházi történés a nyelv előtti és utáni állapotban létezik, és ez a nyelv esztétikumként, költészetként igaz. Nem akar szavakkal mesélni, sem elmesélhető lenni. A beszélt nyelvet megtagadja, szembeszáll vele. Miért?
Rendező: Urbán András
Zeneszerző: Irena Popović
Koreográfus: Kiss Anikó
Jelmeztervező: Marina Sremac
Maszkok: Daniela Mamužić
Pszichodrámás szakmunkatárs: Boris Telečki
Dramaturg: Góli Kornélia
Ügyelő: Molnos András
Koprodukciós partner: Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Játsszák:
Borbély B. Emília m.v.
Csata Zsolt m.v.
Éder Enikő m.v.
Lőrincz Rita m.v.
Simó Emese m.v.
Czumbil Orsolya m.v.
Kiss Anikó
Kucsov Boris
Mikes Imre Elek
Nagyabonyi Emese
Buy tickets
