A tudatunkban igen egyoldalú kép él Szendrey Júliáról: olyan nőalaké, aki hálátlanul, de pontosan teljesíti be a Szeptember végén című Petőfi-vers látomásos jóslatát az eldobott özvegyi fátyolról. Pedig 1850 tavaszán maga Júlia is följegyez a naplójába néhány sort: „Élni akarok, meg akarom kísérteni a boldogság nélküli életet. (…) Mi áron? Mi következéssel? Jaj nekem! és ezerszer jaj!” Ez a rendkívül érzékeny alkatú nő megsejtett valamit, amit akkor még nem tudatosíthatott, az utókor viszont elveszettnek hitt, majd előkerült naplótöredékeiből, leveleiből tudhatja: Szendrey Júlia – mindvégig vállalva a Petőfiné nevet – megtalálja és megőrzi önmagát, de közben családi életében a pokol mélységes bugyrait járja meg. A színpadi játék ennek a viszontagságos életútnak – az elmagányosodás, ugyanakkor a lelki gazdagodás és kiteljesülés útjának – a foglalata.
Kúpte si vstupenku
