Kup bilet
BIDF
Feliratos dél-koreai-lett-norvég dokumentumfilm
93'
A séf Szente Vajk új vígjátéka – immár a negyedik, amely kifejezetten a Játékszín számára készült, olyan kedvelt színészeinknek, mint Nagy Sándor, Járai Máté, Peller Anna vagy Zsurzs Kati.
Francia sanzonok, párizsi hangulat: színház + zene.
[március 27-én végleg bezár a FÉM. már csak 1 alkalommal látható az előadás]
Kurtág 100
Szalai András, Vajda Gergely
A Kölcsönlakás egy vérbő brit vígjáték, tele félreértésekkel, titkolt afférokkal és őrült helyzetekkel.
A NYÁR
Székely Edit
Dumaszínház est
Ebben a kedves történetben, vérbő humorral, egymást megállás nélkül ugratva és féltve mutatja meg két színésznő, hogy a legnagyobb művészek mennyire őszintén adják át magukat és szeretetüket a közönségüknek.
Az előadás a Zserbótangó kedvelői számára kihagyhatatlan szórakozást kínál!
Rachelnek még mindig fáj a szakítás, amit alkohollal enyhít, és egy fiatal párról, Meganről és Scottról talál ki történeteket, akik az elképzelése szerint gyönyörűek, szerelmesek és hűségesek. Ám egy nap valami olyat pillant meg a vonat ablakából, ami félelemmel tölti el...
Közreműködik:
Georg Vogel - 31-Tone Clavitone
David Dornig - 31-Tone Guitar-Bass
Valentin Duit - dob
A Zsolnay, a holicsi, a hollóházi, a Fischer és a köznépi kerámiák sosem látott válogatása találkozik a Néprajzi Múzeum kiállítóterében, hogy a hazai keménycserépgyártás csaknem kétszáz éves történetén keresztül meséljen a magyar ízlésről, identitásról és a mindennapok alakulásáról.
Itt és most
Születésnapi kamarazene Kurtág Györgynek A Zeneakadémia saját szervezésű programja
A Zeneakadémia hallgatóinak és oktatóinak hangversenye
Berlioz: Fantasztikus szimfónia » 1. tétel (Álmok, szenvedélyek)
Részletek Bach és mások műveiből
Den sidste viking
dán fekete vígjáték, 116 perc, 2025
dán nyelven, magyar felirattal
Musical
KultúrFlipper • Az ördög Pradát visel
Irodalom-bázisú popkulturális mátrixépítés Ruff Orsolyával és Szeder Katával havonta az ISON-ban.
Dumaszínház est
BIDF
Feliratos, norvég dokumentumfilm
105'
Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.
A bagdadi tolvajtól a Cápa zenéjén át a Star Warsig. A Koncert a filmzene nagy korszakain átívelő válogatás a huszadik vagy huszonegyedik század zenei klasszikusaiból.
A két szereplő kapcsolódni vágyik. Az alapvetően túlélési ösztönből fakadó, pszichológiai és emocionális jólét iránti vágy diktálta elementáris erő nem több ennél: ösztön, ami azonban alakítja emberi kultúránkat, normáinkat, értékeinket, és ami nélkül elképzelhetetlen nyelvi és kognitív fejlődésünk.
Jobb hallgatni, félrenézni, továbbmenni... És csak csendben sírni. Főleg ha nő vagy! Ez a túlélési stratégia működött a kilencvenes években a csallóközi kisvárosban, Dunaszerdahelyen, ahol borzalmas bűncselekmények tették elviselhetetlenné a hétköznapokat. Húsz évvel később Durica Katarina megtörte a csendet, és beszéltetni kezdte azokat a nőket, akik annyi éven át hallgattak, pedig tanúk voltak, tanúk és áldozatok.
Győri Filharmonikus Zenekar
Műsor:
Bartók B.: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára, BB 114 27’
***
A. Dvořák: VII. (d-moll) szimfónia, op. 70, B.141 35’
Vezényel: Rajna Martin
Megható, humoros és inspiráló igaz történet barátságról, összetartásról, és arról, hogy néha a legmerészebb ötletek hoznak valódi változást.
A szerelem arcai, mélyen gyökerezik Márai Sándor három ikonikus művében: A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka és Válás Budán. Ezek a művek nem csupán irodalmi értékük miatt jelentősek, hanem azért is, mert mesterségesen és érzékletesen jelenítik meg a férfi és nő kapcsolatának legmélyebb és legkomplexebb rétegeit, amelyek minden korban és kultúrában aktuálisak. Az előadás ezt a gazdag érzelmi és filozófiai hátteret használja fel arra, hogy színpadra vigye a szerelem univerzális történetét, három jól elkülöníthető, mégis egymásba fonódó képben élőzenével, Márai versekkel.
Binder: Katedrálisok felett
Binder: Zongoraverseny preparált zongorára és zongorára – I. tétel
Binder: Concerto
Binder Károly – zongora
Szőke Nikoletta – ének
Bacsó Kristóf – szaxofon
Ávéd János – szaxofon
Fonay Tibor – basszusgitár
Hidász Tamás – dob
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Werner Gábor
Az előadás Szabó T. Anna Senki madara című felnőttmeséjének színpadi adaptációja.
Témája a szerelem, a szabadság, a művészet, az elmúlás.
Bársony Bálint – Lőrinczy Attila:
AMERIKAI KOMÉDIA
– szving-musical –
(Aszlányi Károly azonos című színdarabja alapján)
A Veres 1 Színház előadása
Káva terem
hossz: 65 perc
korhatár:15+
speciális infók: tömjénfüst
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.