
Három színésznő. Három díva. Különböző hangok. Különböző színházi szerepek. Különböző zenei gyökerek. Ami közös bennük, hogy ízig-vérig nők a színpadon is, és ízig-vérig női dalokkal ünneplik a Nők Lapja születésnapját. Francia, amerikai, görög és magyar szerzők dalai a nőkről, három csodás művész előadásában. A koncertet Kovács Adrián zeneszerző-karmester és zenekara kíséri.
Ha egy kis libabőrözésre vágyik, ezen a hangversenyen van a helye! E koncerten immáron hagyományosan megidézzük a Halloween-ünneppel kapcsolatosan felmerülő képzeteket: szörnyeket, boszorkányokat, ördögöket, vámpírokat, és minden apró és hatalmas rémséget, melyet az emberi fantázia képes volt megalkotni. Legyen a vendégünk ezen a borzongós estén, a libabőr garantált!
Újévi koncert a Vígszínházban
Egy varázslatos este, ahol a zene a téli ünnepek minden színét megidézi.
Vendég: Kökény Attila
Boban Marković a balkáni rézfúvós zene élő legendája. Az Mrak album az elmúlt hat évben beteljesítette küldetését: Bobant az egekig emelte. Az album íve, a dalok üzenetei és energiája mind karrierjének fénypontjaivá váltak, meghatározva művészi útját és megerősítve helyét a nemzetközi zenei színtéren.
RING A SWING – Fenyő Ünnep „Special”… ahogyan még sohasem hallottad!
Műsoron:
Nikolaos A. Vlachopoulos: Ruhumun Ruhu (Lelkem lelke)
Nikolaos A. Vlachopoulos: Vihar
szünet
Beethoven: Athén romjai, op. 113 – Török induló
Mozart: A varázsfuvola, K. 620 – Induló no. 9
Brahms: 19. magyar tánc, WoO 1
Csajkovszkij: Csipkerózsika – Keringő
Grieg: Peer Gynt – I. szvit, op. 46 – 1. Reggeli hangulat,
2. Åse halála, 3. Anitra tánca, 4. A hegyi király barlangjában
Beethoven: Fidelio – Induló no. 6
Lakatos Mónika harminc éve van jelen a hazai és nemzetközi zenei életben, művészetével kultúrák között képez hidat: miközben a cigány zenei hagyomány emblematikus és hiteles képviselője, előadóművészete az egész magyar zenei kultúra szerves részévé vált.
Kalandos életet élő vándorcigányok és hatalmukkal visszaélő, galád, mégis nevetséges nemesek a főszereplői a klasszikus Jókai-regényből, A cigánybáróból készült adaptációnak, a több generáció által jól ismert Szaffi című animációs filmnek.
A Szolnoki Szimfonikusok az idei évadban ünneplik fennállásuk 60. évfordulóját. Az ünnepi évad egyik kiemelt hangversenye a december 13-ai AMERIKA, AMERIKA c. koncert. Az est karmestere ez alkalommal Harry Curtis, a Berlini Művészeti Egyetem professzora lesz.
19.00: Kapunyitás
19.30: Dying Wish
21.00: KALAPÁCS
„A legnagyobb nevű külföldi zongorista sem kelt nagyobb érdeklődést, mint Ránki Dezső” – írta 1970-ben a zenekritikus Pernye András a zongoraművész első önálló zeneakadémiai estjéről. Ránki „szokatlanul és csodálatra méltóan perfekt zongorista. Rendkívüli biztonsággal birtokolja és közvetíti a zenei anyagot
A hárfán és theorbán játszó Christina Pluhar, valamint nemzetközi sikereket arató régizenei együttese, a L’Arpeggiata arról híres, hogy minden hangversenyprogramjuk egy-egy különleges projekt megvalósítása. Ezúttal a barokk operairodalom egyik legnagyobb remekművére, Henry Purcell Vergilius nyomán komponált Dido és Aeneas című operájára (1688) esett választásuk.
Várkonyi Mátyás, a 45 éve alakult Rock Színház alapító-igazgatójának és a Generál együttes vezetőjének szerzői estje.
Győri Filharmonikus Zenekar
Illényi Katica
Vezényel: Silló István
SOLTI GÁLA SZTÁROKKAL
Ünnepi gálaest magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
Mindenszentek ünnepén nemzetközi szólistagárda énekli Michael Haydn és Antonio Salieri Requiemjét a világhírű Zürcher Sing-Akademie és az Orfeo Zenekar élén, a magyar közönség régi kedvence, a brit Howard Williams vezényletével.
Adventi koncertsorozat Gájer Bálinttal
A zenehallgatást nem lehet elég korán kezdeni! Az idei évadban is folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink. A programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.
Földes László Hobo idén év elején ünnepelte 80. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán zenekarával országos turnéra indul, amely keretében egy közös ünneplésre hívja országszerte közönségét.
Ne hagyja ki a varázslatos zenei estét, amelyen a Harry Potter-filmek leghíresebb dallamai és dalai csendülnek fel. Az egyedülálló zongoraműsorban az ötszörös Oscar-díjas zeneszerző, John Williams filmdalai mellett Patrick Doyle, Nicolas Hooper és az Oscar-díjas zeneszerző, Alexandre Desplat művei is felcsendülnek, és a Harry Potter-zene legjavát kínálják.
Kovács László, ELTE Bartók Béla Énekkara
A Szent István Bazilika műemlék Angster-orgonája kizárólag a pénteki esti orgonakoncerteken szólal meg. A változatos program gazdag zenei éléményeket kínál, a hangversenyek előadói Liszt-díjas, Érdemes Művész és Junior Príma-díjas orgonaművészek, illetve elismert operaénekesek és hangszeres művészek, akiknek a közreműködése garantálja az előadások magas színvonalát.
A Grammy-díjas svájci Andreas Vollenweider saját fejlesztésű elektroakusztikus hárfájával, és békés-hipnotikus, lágy, melodikus, jórészt instrumentális dalaival a hetvenes évek vége óta a new age egyik óriása.
Ebben az évben ünnepli hetvenedik születésnapját Németh Gábor, a magyar könnyűzenei élet egyik oszlopos, meghatározó tagja.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.