ajándék cd és fotózkodási lehetőség a fellépő művészekkel a koncert után
December 30-án egy izgalmas, egyedülálló zenei élmény várja Önt!
Találkozzunk az új esztendő legelső estéjén és köszöntsük zenével az új évet! Felejtsük el a sok nehézséget, amit az elmúlt időszak mindannyiunknak okozott, feledkezzünk bele a zene nyújtotta élvezetbe, hallgassuk az ismerős és az új műveket, s merítsünk erőt mindebből!
JÁRT UTAK - BENŐTT ÖSVÉNYEK
FEJÉRVÁRI ZOLTÁN ZONGORAESTJE +1
A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL A MÁRCIUS 1-I KONCERTET MEGDUPLÁZZUK!
Dunaharaszti újévi koncert a Budafoki Dohnányi Zenekarral, két részben
Csík Zenekar – Presser Gábor – Karácsony János: A dal a miénk 2.0 Új dalokkal újratöltve
Európa egyik legfényesebb múltú (1781-ben alapított) szimfonikus együttese, a Lipcsei Gewandhaus Zenekara – amelynek történetét olyan nevek fémjelzik, mint Mendelssohn, Furtwängler, Walter – eddig háromszor lépett fel a Müpában: 2012-ben Riccardo Chailly, 2017-ben Herbert Blomstedt, 2022-ben pedig a jelenlegi zeneigazgató, Andris Nelsons vezényletével.
Válogatás az 50 év legnépszerűbb, emblematikus dalaiból
Mesés zenei utazás a tél birodalmában
Kalmus Felicián csellóművész zeneszerző ünnepi koncertje
Castelnuovo-Tedesco
Lalo
Berlioz
Dueñas
Orozco-Estrada
Az Artisjus-, Junior Prima és kétszeres Orszáczky-díjas Oláh Krisztián kvartettje hat éve alakult. A januári Jazzműhelyben Perspectives of Verve című, 2024 őszén rögzített negyedik lemezüket mutatják be. Nagy utat tettek meg debütáló albumuk, az At the Back of My Mind óta, mely a modern mainstream jazz vonásait viselte magán.
A modern jazz műfajában alkotó Daveform Quintet az amerikai, skandináv és balkán jazz egyedi fúzióját hozza létre, teret engedve a nagy ívű improvizációknak is. A jazz balladától a kortárs komolyzenén át a slampos groove-okig eszköztáruk széles skáláját villantják meg a srácok.
A 2018-ban alakult Decolonize Your Mind Society – amelyet a Gosheven nevű szólóprodukciójával is ismert Szabó Bálint gitáros hozott létre – 2020-as első nagylemezével (A Courteous Invitation To An Uninhabited Anabatic Prism) nagy figyelmet és elismertséget vívott ki nemcsak Magyarországon, de világszerte is.
Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak.
Várallyay Petra ritka tünemény. Szólófellépéseivel koncerttermeket tölt meg, emellett érzékeny, értő zenei párbeszédet folytat rendszeres vagy alkalmi muzsikustársaival, sőt akár olyan zenészekkel is, mint Bobby McFerrin, Uri Caine vagy Benjamine Clementine.
A színház, mozi és hangversenytermekben közös, hogy várakozással ülünk a székünkbe. Azt érezzük, itt valami abszolút pozitív dolog fog velünk történni, hiszen ezek a helyszínek magukban hordoznak egy korszakot, esztétikusak, az akusztikájuk természetes, sőt intim, bensőséges. A hallgatónak közeli, realisztikus élményt adnak.
A jamaikai származású, Írországban nevelkedett Rebecca O'Connor a teltházas 2024-es turnéja után, 2025-ben világkörüli turnéra indul, és fellép Magyarországon is.
Ludwig van Beethoven – Gustav Mahler
ÚJÉV AZ OPERAHÁZBAN
Vérbeli szenzáció: a Bécsi Filharmonikusok, a világ egyik legjobb zenekara korunk egyik legizgalmasabb zeneszerzője, a brit Thomas Adès vezényletével játszik a Müpában!
A magyar közönség régi kedvence, a világhírű francia orgonaművész, Olivier Latry és szintén orgonista felesége, a koreai születésű Shin-Young Lee közös koncertjén a két muzsikus külön-külön és együtt is a játszóasztalhoz ül.
Wayne Shorter a jazztörténet legendás korszakában vált elismert művésszé, majd maga is igazi legenda lett. Zeneszerzőként és szaxofonművészként pályája minden szakaszában maradandót alkotott, de zenei utazásának csúcspontja talán a Danilo Pérezzel, John Patituccival és Brian Blade-del alkotott kvartettje volt.
Ne hagyja ki a varázslatos zenei estét, amelyen a Harry Potter-filmek leghíresebb dallamai és dalai csendülnek fel. Az egyedülálló zongoraműsorban az ötszörös Oscar-díjas zeneszerző, John Williams filmdalai mellett Patrick Doyle, Nicolas Hooper és az Oscar-díjas zeneszerző, Alexandre Desplat művei is felcsendülnek, és a Harry Potter-zene legjavát kínálják.
ROHMANN DITTA, cselló
FEJÉRVÁRI ZOLTÁN, zongora
A Cotton Club Singers 2022-ben 15 év szünet után felélesztette a legsikeresebb koncertshow-ját, az ABBA-JAZZ-t.
Kalandos életet élő vándorcigányok és hatalmukkal visszaélő, galád, mégis nevetséges nemesek a főszereplői a klasszikus Jókai-regényből, A cigánybáróból készült adaptációnak, a több generáció által jól ismert Szaffi című animációs filmnek.
Igazi díva energiákkal hívunk mindenkit sok szeretettel a Várkert Bazárba,hogy együtt, emelkedett hangulatban indíthassuk el az újévet. A „Dívák Újéve” című koncerten különleges felállásban, a Tóth Vera Band és a Budapest Jazz Orchestra fúvósai, a BJO Brass hallható majd. Vera sztárvendégnek pedig csodálatos hangú kolleganőjét, Radics Gigit hívta meg, hogy együtt énekelhessék le a csillagokat az égről és pár órára elfeledtessék a január eleji ködös hangulatot.
A világszerte ünnepelt német szoprán, Marlis Petersen lesz a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szólistája azon a hangversenyen, amelyen az együttest főzeneigazgatója, Vashegyi György a bécsi Musikverein nagytermében vezényli 2025. március 5-én.
IVÁN TÍMEA, hegedű
BANDA PÁL, cselló
PALOJTAY JÁNOS, zongora
Mit szólnátok egy olyan estéhez, ahol egyszerre érzitek magatokat moziban, színházban és koncerten? Egy olyan pszichedelikus utazásra hívunk titeket a szenvedélyek és szerelmi drámák útvesztőjében, ahol a dalok egy történetként bontakoznak ki.
Az ország egyik legismertebb rockzenekara az EDDA Művek 2025. július 5-én Gárdonyban, a Surfcampingben lép fel!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!