
Nem mindennapi előadás és stand up mindannyiunk életének legvidámabb, esetleg leggyötrelmesebb próbatételéről: az általános iskoláról.
A Szentpétervári Balett Társulat valamint a Bolsoj Színház művészeivel autentikus előadásban indul országos turnéra Csajkovszkij Diótörője. A zenei élményről a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara gondoskodik Somogyi-Tóth Dániel karmester irányításával. Az előadás - mely a 130 éves baletthagyományokra épül - egyszerre ünnepi, friss és magával ragadó, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt felejthetetlen élményt ígér.
Humor mint megküzdési stratégia
A következő Hoppá! Show vendége Kiss Ádám, humorista, akinek nemcsak a színpadon van mondanivalója. Ezúttal bepillantást enged abba, hogyan látja ő a világot – és hogyan segítette át a humor az élet komolyabb helyzetein is.
Gödöllői Királyi Kastély, Lovarda
2025.november 22. 20.00
romantikus vígjáték két részben
Barátság, bátorság, szeretet – az igazi varázslat.
musical 2 felvonásban
Dumaszínház est
Dumaszínház est
A falu temetőjének területe véges, az emberek viszont továbbra is meghalnak, ezért időnként helyet kell csinálni az újaknak. Mick, a falu egyik sírásója akkor kerül kellemetlen helyzetbe, amikor a saját felesége sírját is kell kiásnia. Terjed ugyanis egy pletyka a faluban, hogy a feleségét ő maga ölte meg… Ő és a társa elmennek, hogy kiássák a sírt, de a feleség csontjai eltűntek. És Mick társa, a fiatal Mairtin elszólja magát – megemlíti a feleség egyik medálját…
komédia, szerencsejáték egy részben
10+
Bemutató: 2025. október 11.
Bábtechnika: maszk, óriásbáb, pálcás báb
Dumaszínház est
Dumaszínház est
vígjáték
A Habsburg-ház fényűző világa, a császári udvar titkai és a kor hangulatához köthető musical-ek felejthetetlen dallamai most egy különleges estére költöznek Debrecenbe!
Dumaszínház est
Március közepén kezdi próbálni Hajdu Szabolcs a Legközelebbi ember munkacímű ősbemutatót Berényi Nóra Blankával, Sodró Elizával, Porogi Ádámmal és Baki Dániellel. Azt a témát dolgozzák fel együtt, hogy minden emberhez kapcsolódik egy legközelebbi ember. Vannak közeli barátok, rokonok, testvérek, de szerencsés esetben az ember mellett áll egy legközelebbi ember, akivel megosztja az örömét, a problémáit, akit elsőként hív, ha baj van.
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.
A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.
HOBO: Majdnem hatvan éve figyelem a popzenét és elég régóta külön úton ugyan, de kapcsolatban vagyok vele. Sok éve foglalkoztat a gondolat, hogy valamilyen formában megírjam azt a rengeteg mindent, amit a szakmáról, kollégákról tudok.
Barbara Tartuffe, miután elvégzett egy elismert természetgyógyász iskolát Berlinben, és sikeresen kigyógyította magát súlyos gerincbántalmaiból, kiszáll a tolószékből és az emberek gyógyításának szenteli az életét. Hamarosan betegek százai keresik fel testi és lelki bajaikkal speciális egészségközpontját, majd átteszi székhelyét a Balaton-felvidékre, és egyik kedvenc tanulótársa házában folytatja áldásos tevékenységét.
1916 februárjában mutatták be Szirmai Albert és Bakonyi Károly nagysikerű operettjét a Király Színházban.
Fedák Sári a magyar színháztörténet ünnepelt primadonnája volt – szenvedélyes művész, az operettszínpadok királynője. Mégis, hamis vádak alapján koncepciós per áldozata lett, és bár évtizedekkel később felmentették, nevét máig nem rehabilitálták.
Dumaszínház est
A színpadi mű a fiatalok felnőtté válásának, öntudatra ébredésének története, amelynek segítségével néhány évtized alatt valóban nagyot fordult a világ körülöttünk.
Dumaszínház
Téboly két részben, a Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka.
A szerző megjegyzése: a FULLY COMMITTED kitalált történet. Minden hasonlóság bármely élő vagy nem élő személlyel csupán a véletlen műve. Bár néhány szereplő ismert emberek nevét viseli, a színdarabbéli ábrázolásuk teljesen kitalált.
Molnár Ferenc vígjátéka egy furcsa szerelmi négyszög története ironikus, szívfacsaró mese.
Allan a képzelet és valóság határán egyre lehetetlenebb helyzetekbe kerül. Vajon sikerül megtalálnia önmagát és a szerelmet?
A Jászai Mari Színház előadása bizonyára felejthetetlen pillanatokat szerez majd a romantikus vígjátékok szerelmeseinek.
Steven Moffat
Rém rendes vendég
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.