Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált.
Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak
Habár remekmű, nem véletlen, hogy eddig csupán kétszer mutatták be. Zavarba hozza a nézőt, mert olyan tabukat tör meg, melyekről még baráti társaságban is csak óvatosan merünk beszélni. Ha egyáltalán merünk. Mert a mű valós és vélt érzékenységeket sérthet: szókimondó, de nem didaktikus.
Négy kiszolgált, gazdájától elmenekülő, reménytelen helyzetbe kerülő állat összetalálkozik és elhatározza, hogy Brémába vándorol, hogy ott beáljon muzsikusnak.
De mit érthet a zenéléshez egy szamár, egy kutya, egy macska és pláne egy kakas? Valljuk be, egy kissé hamiskás és zajos a kompánia, ám oda se neki! Ha nem így lenne, ugyan hogy tudtak volna elűzni egy csapat marcona rablót a zsiványtanyájukról? Ugye, hogy sehogy? Hát mi ez, ha nem tehetséges zenélés? Egy zsiványtanya nagyon barátságos kuckóvá alakítható, ahol aztán boldogan élhetnek az otthonukat vesztett cimborák. Csupán egy kérdés maradt még hátra: Mi lett ezzel a „Brémai muzsikus”- tervvel?
Nyugalom, arra is sor kerül, nem árulom el, hogyan, mindenesetre kell hozzá egy kis gyakorlás. Csak annyit mondok, hogy nagy szerepe van benne egy kedves rablólánynak, akit nem riasztott el a nagy csetepaté…A Grimm fivérek kedves meséje ezúttal egy kicsit más köntösbe bújtatva sétál a közönség elé. Szó esik a felelősségről, a hűségről, a bátorságról és a barátság minden akadályt legyőző lendületéről.
A muzsika hangja a zenés színházi irodalom egyik legsikeresebb darabja, amelyből világhírű film is született, a benne szereplő dalok pedig egytől egyig slágerré váltak. Üde, életigenlő, egyszerre bájosan szórakoztató és mélyen humánus történet szeretetről, családról, összetartásról – és persze szerelemről. Igazi gyöngyszem!
Metsző humorral és mély emberismerettel írta meg két híres egyfelvonásosát Molnár Ferenc. Pazar szerepek színészeknek és remek szórakozás a nézőknek. Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.
A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.
Békés Dénes, a harmincas éveiben járó, sikeres nőgyógyász véletlenül bezárja magát a rendelőjébe. Ezzel kezdődnek a problémák. Vagy nem, talán nem is ezzel kezdődnek: hanem azzal, hogy nem mer igazat mondani.
A Hattyúk tavát, a sokak által ismert klasszikus balett verziójához képest másként, más megvilágításban kívántam újrafogalmazni. Az én olvasatomban Siegfried egy meghasadt tudatú fiatalember, akit gyermekkori, édesanyjával való viszonyából eredő traumái fogva tartanak.
A kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzője, az orosz származású és Lengyelországban élő Ivan Viripajev 2017-ben írta meg egyik legnagyobb hatású, kultikus darabját, az Iráni konferenciá-t, amelyet azóta már számos nyelvre lefordítottak és több jelentős színházban is bemutattak.
Franco Zeffirelli filmvilágát idézik Papp Janó jelmezei, amelyek átemelnek ugyan letűnt idők korába, de az ábrázolt emberek és dilemmáik, a megjátszott tétek nagyon is maiak. Mindezt a néző a nápolyi udvar lakójaként nézheti meg.
A „Forgács Gábor” egy még létező személy, aki fennállásának 76 évének jelentős részében úgy képzelte, illetve képzeli, hogy képes embereket derűre, sőt hangos nevetésre késztetni - legalábbis az alkotó szerint.
Színházi stílusparódia a negyediken. A Színházrendezők Viadalában a Momentán színházat játszik: népszerű drámaírók, karakteres színházrendezők, öntudatos statiszták és hóbortos színészóriások bőrébe bújva improvizál.