Az előadás ízelítőt ad a harmincas évek diktatúrájából az egyes emberek sorsán keresztül. A sztálini diktatúrában a Sátánhoz is jobb tartozni, mint a feljelentgető házmesterek társadalmához. A legfontosabb tanulságot Pilátus mondja ki: „a gyávaság a legeslegrútabb bűn.”
Császár András, a középkorú hivatalnok már unja jól megszokott kis életét, azonban minden megváltozik, amikor a metróban összeütközik egy ismeretlennel és elcseréli vele az aktatáskáját.
Tudomány és hit, ezotéria és racionalitás összeférhetősége, ellentmondásossága – a világmagyarázatok sokfélesége lesz témánk Buda László pszichiáterrel májusi Fröccs előadásunkon. A Momentán Társulat földhözragadt és földöntúli improvizált jelenetekkel színesíti az estét.
Egy este, két élmény: improvizált standup-koncert és imprójam a Momentán Társulat tagjaival.
I. felvonás -- re:Verze imprós standup-koncert Szőke Szandra és Pirisi László duójával
II. felvonás -- improvizált játékos agyeldobás a Momentánnal
A Vízkereszt viharos tengerrel, hajótöréssel, gyásszal kezdődik, és három házassággal ér véget. A kettő között viharos szerelmek ütköznek, egy részük csaknem hajótöréssel végződik.
Az 1982-ben született Krusovszky Dénes a kétezres évek egyik legsikeresebb pályakezdését magáénak tudva mára nemcsak nemzedéke, hanem a kortárs magyar irodalom karakteres, meghatározó szerzőjévé nőtte ki magát. Verseskönyvei mellett két regénye, az Akik már nem leszünk sosem és a Levelek nélkül hozta meg számára a megérdemelt, hangos sikert: utóbbi könyve tartósan vezette a sikerlistákat.
Időutazás a szerelem, a szabadság-rabság, elnyomás és a halál torkából történő szabadulás mesékkel, mítoszokkal és legendákkal átszőtt izgalmas és megindító világába, mely világot egy lánglelkű, csillogó szemű, lendületes, fiatal művészgárda kelt életre nagy múltú művészek társaságában, átütő energiákkal.
„Eljön az idő, mikor mindenki megtudja, hogy miért mindez, miért a sok szenvedés, nem lesz már titok, de addig is kell élni… Kell dolgozni, csakis dolgozni!” (Irina)
Valahol, egy franciaországi nyaralóban Bernard és neje, Jacqueline vendégeket várnak egy kellemesnek ígérkező hétvégére. Az egyik vendég, Bernard legjobb barátja, Robert, aki Jacqueline titkos szeretője. A másik vendég Brigitte, Bernard titkos szeretője. A ház ura feleségének úgy állítja be a dolgot, mintha Brigitte Robert párja lenne..
Két generáció és két világnézet kóstolgatja egymást igen szellemesen, és hamarosan kiderül: mindenkinek kapaszkodnia kell, ha tartani akarja az iramot.
(...) A célom az volt, hogy egy pesti kültelki históriát vigyek a színpadra olyan primitíven, olyan naivul, ahogy az ilyen meséket öreg asszonyok a külső Józsefvárosban mesélni szokták. Ami szimbolisztikus alak, túlvilági személy itt előfordul, a mögé nem akartam több jelentőséget rejteni, mint amennyit egy szegény csibész ad neki, mikor gondol rá.
Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!
Igaz, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Legalábbis ezt állítja egy híres pszichiáter merész feltevése. Négy jó barát, akik kicsit mintha elveszítették volna ifjúi lelkesedésüket és lendületüket, erre alapozva kezd kísérletbe.
NEWS FOR THE DEAF MAN
A play in English by Brian James Polak
Having reached rock bottom, Harry reconnects with his estranged artist father. When the old man's health appears in decline, Harry is caught between cashing in his famous father's art in order to save himself, and reconciling their long-ago destroyed relationship. A play in English performed by DramaWorks Adult Theatre Students.
Különbözőbbek talán nem is lehetnének, Alex és Rupert között mégis minden magától értetődően alakul - ami a lényeget illeti. De mi történik akkor, ha pont ott kap sebet egy kapcsolat, ami az egyik leglényegibb? Hogyan lehet feldolgozni egy újszülött gyermek elvesztését?
Egyedülálló este a két művész életútjáról történetekkel, dalokkal - másképp: előtérben a sors és döntéseink.
Nem koncert: előadóest, emlékekkel, versekkel, tanulságokkal a boldogság kereséséról.
Évnyitó vagy szülői értekezlet? Napközi ügyelet és portfólió készítés?
Mit tegyünk, ha a tanár kollégák játszmákba hajszolják egymást és visszaélnek a helyzetükkel? Mi történik, ha a megannyi dolgozat javítása vagy az iskolai kirándulás kihat a pedagógus magánéletére?