Egy melankolikus álom, mely eleganciája és lélegzetelállító pillanatai megható élményt nyújtanak.
A francia kortárs táncélet meghatározó alakja, Angelin Preljocaj Hattyúk tava koreográfiája varázslatos és költői, ötletes, látványos, tele utalásokkal, de új szemmel nézi az ismert jeleneteket és figurákat, hogy új értelmet adjon nekik.
Melinda álmodott egy Hazáról, ahol békében élhet. Ahonnan nem kell gyerekként elmenekülnie a két bátyjával, mint kislányként a szülőhazájából, Spanyolországból, azért, mert veszélyben az élete. Azt hitte, hogy Magyarhonban megtalálta azt a hazát, ahol soha többé nem kell félnie.
Melinda tévedett.
Egy átlagos család. Magyarország. Ünnep. Örökség. Megszokott, végtelenségig ismételt mondatok.
„olyan vagy, mint az apád”
„te tudod, kislányom”
„ennyi lenne a dolgod”
„mindent feladtam érted”
„egy dolgot ér el egész életében”
Hol a gyökerük ezeknek a kijelentéseknek? Hogyan születik meg egy ilyen erős gondolat, mely kihatással lehet az egész életünkre; majd mindez hogyan adódik generációról generációra évtizedeken át?
Egy-egy szó, attitűd, vagy pusztán a figyelem, amivel a szülő vagy nevelő helyzeteket kezel, virágokat ültethet vagy épp hegeket hagyhat a gyermeki lélekben, melyeket aztán egész életünkben hordozunk és adunk tovább.
Az előadás olyan hatásokkal foglalkozik, melyek lerakódnak a pszichénk belátható és tudattalan zugaiban, és olykor marionett bábuként emelik ütésre a kezünket, nyitják szavakra a szánkat.
Egy transzgenerációs időutazás révén olyan családi viszonyokba nyerhetünk bepillantást, amelyek a körülöttünk és bennünk feszülő viselkedési mintázatokra hívják fel a figyelmet. Ezáltal könnyebben felismerhetjük, ha részesei vagyunk egy bántalmazó kapcsolatnak, mérgező közegnek, így tudunk segítséget kérni, hogy lazíthassunk rajtuk. Illetve, ha már benne vagyunk, a feldolgozási folyamatot és a gyógyulást is könnyebben el tudjuk kezdeni. Vajon újraírhatjuk legmélyebb berögződéseinket? Átalakíthatjuk örökölt kényszereinket szabad döntésekké?
A darab egy felvonásban (60 percben) mesél az óvodás és az alsós korosztálynak, de valójában akár 2-100 évig élvezhető.
A mese mottója és egyben az előadás utolsóként elhangzó mondata: "Ne feledjétek, a belső szépség minden külsőségnél ragyogóbb, és többet ér minden kincsnél!"
Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel.
A Silhouette Balett Tánccsoport az hagyományaikhoz hűen az idei évben is megrendezi évadzáró gálaműsorát a Vértes Agorájában. A gálán a csoport tatabányai és oroszlányi növendékei is színpadra lépnek.
Bernard Slade 1975-ben írta Jövőre veled ugyanitt című vígjátékát, amelyet Tony-díjra jelöltek, majd a filmadaptációjáért az Oscar-jelölést is begyűjtötte. A darab több mint 1400 előadást ért meg a Broadwayn, a világ több országában is bemutatták.
Egy vidéki kulturális intézményben leváltják az igazgatót: épp a régi igazgató búcsúztatása és az új igazgató beiktatása zajlik. Itt van a minisztérium képviselője, a helyi önkormányzat kulturális felelőse, a régi igazgató és kirúgástól rettegő munkatársai, és itt van az új, fiatal igazgató is, egy baráttal, kinek szerepe még homályos. Az igazgatótanács tehetetlenül követi az eseményeket, jóváhagyásukat senki sem kéri. Furcsa módon szinte mindenkit elkísér a házastársa is a ceremóniára, és lassan rájövünk, hogy ez a közpénzből működő intézmény valójában egy családi vállalkozás, aminek felkavart állóvizét magánéleti viharok is fodrozzák.
Metsző humorral és mély emberismerettel írta meg két híres egyfelvonásosát Molnár Ferenc. Pazar szerepek színészeknek és remek szórakozás a nézőknek. Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.
Hédi, Abigél és Bori barátnők. Évtizedekkel ezelőtt évfolyamtársak voltak az egyetemen, azóta sok minden történt velük, de barátságuk töretlen. Havonta könyvklubot tartanak, most éppen a Bovaryné a téma. A regényhez való viszonyukat erősen befolyásolja aktuális élethelyzetük: Hédi egy csúnya válás után próbálja összeszedni magát, Abigél képtelen az elköteleződésre, Bori házassága viszont tökéletes. Legalábbis annak tűnik, amíg fel nem bukkan Andris, a volt csoporttárs, és felkavarja az állóvizet. Régi sérelmek, elszalasztott lehetőségek, félreértések, vágyak és indulatok kavarognak. Közben eltűnik egy kulcs, születik egy gyerek, kiszakad egy vallomás. Mihez kell nagyobb bátorság? Nemet vagy igent mondani a szerelemre?
Mit akarnak ezek még? – kérdeztük húszévesen, ha az idősebbek szerelméről esett szó. Pedig az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen! Hernádi Judit és Kern András szereplésével, az Orlai Produkció vendégjátéka megmutatja, milyen a romantika az élet második felvonásában.
Több, mint száz éve - 1922. október 7-én - született az egyik legmegrázóbb második világháborús
emlékirat, az „Asszony a fronton” (1991) szerzője, Polcz Alaine. Az erőszakról való hallgatás tabuját töri
meg az előadás.
Axel, a nagykövet fia nem a rátermettségével és politikai tisztánlátásával tűnik ki kortársai közül. Egyszer például az uzsonnáját csomagolta be egy békeszerződésbe…