1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának…
A reménytelen kísérletű önkibogozások csoportosan elkövetett marhasággal fajulnak, így mindez receptre felírható vígjátékot eredményez – a nézők számára.
1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának több tagjával együtt szerződött a Csokonai Színházba.Prózai szerepek mellett remek énekes alakításokat is nyújt. 2006-2019 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított. 2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.
1999-2001 a budapesti Új Színház stúdiósa 2001-2002 a budapesti Bárka Színház segédszínésze 2006 Színház- és Filmművészeti Egyetem 2006 óta a Csokonai Színház tagja. 2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított. 2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Meseautó - musical vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Halmos Aladár
A falu rossza - regisztráció
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Rendező
A Mester és Margarita
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Mester
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
A revizor
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
A rögöcsei csoda
Szarvasi Vízi Színház
Balogh rendőr
A tüzes angyal
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Mephisto, szellem
A tüzes angyal
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.
Mephisto, szellem
Ádám almái
Csiky Gergely Színház
Ivan
ALíz Csudaországban
Csiky Gergely Színház
Kopernicus Komor
Bolha a fülbe
Nemzeti Színház
McConnery
Bolha a fülbe
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Bolha a fülbe
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Bolha a fülbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó
McConnery
Buborékok
Csiky Gergely Színház
Chupor Aladár
Buborékok
Csiky Gergely Színház
Chupor Aladár
Buborékok
Móricz Zsigmond Színház
Chupor Aladár
C. Goldoni: A fogadósnő
Klebelsberg Kultúrkúria
Rendező, díszlet
Carlo Goldoni: A fogadósnő
Bethlen Téri Színház
Díszlet, rendező
Chioggiai csetepaté
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Rendező, jelmez- és díszletterv
Egy élet háromszor
Csiky Gergely Színház
Henri
Egy hónap falun
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rendező
Forte Társulat: Godot-ra várva
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Estragon
H.Keroul-A.Barré:Léni néni
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Dutilleul/Gedeon
Hajmeresztő
Gárdonyi Géza Színház
Díszlet
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Európé
Isten ostora
Nemzeti Színház
Demetrios
Karamazov testvérek
Csiky Gergely Színház
Dmitrij Karamazov
Kaszás Attila Díjátadó Gála
Szegedi Nemzeti Színház
Fellépő művész
Képzeletbeli operett
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Színész
Liliom - Zentai Magyar Kamaraszínház
Szegedi Nemzeti Színház
Rendező
Lóvátett lovagok
Móricz Zsigmond Színház
Boyet gróf, udvarmester
Madagaszkár
Csiky Gergely Színház
Julien király/ Zeke, a gondozó
Magda a Szabó
Karinthy Színház
Játssza
MAGDA, A SZABÓ
Debrecen Nagytemplom
Előadja
Magda, a Szabó
Móricz Zsigmond Színház
Színész
Magda, a Szabó
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Magda, a Szabó - Szabó Magda-nap
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Játssza
Mária
Nemzeti Színház
Ego
Mészáros Tibor: Istent a falra festeni
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Rendező
MITEM - Első szerelem
Nemzeti Színház
Színész
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház
Európé
Novarina: Imígyen szóla Louis de Funes
Karinthy Színház
Színész
OLT TAMÁS:ABSINTH
Klebelsberg Kultúrkúria
Macska
Operett
Nemzeti Színház
Tábornok
Peter és Jerry/Állatkerti történet
Gárdonyi Géza Színház
Színész
Rivalda 2011 A revizor
Thália Színház
Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
Scapin - Debrecen VSZF 2012
Thália Színház
Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTŐ
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Scapin, a szemfényvesztő
Nemzeti Színház
Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Scapin, a szemfényvesztő
Vörösmarty Színház
Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad
Bárka Színház Nonprofit Kft.
Paul, a cinikus irodalomtanár (a That's life című sitcom hőse)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: KŐMŰVES KELEMEN - rockballada egy részben
Kölcsey Központ
Rendező
Tavasz ébredése
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Otto
Tóth Ede: A falu rossza - Déryné Társulat színházi előadása
MMIK Nonprofit Közhasznú Kft.
Rendező
Ügyes kis hazugságok
Csiky Gergely Színház
BILLY
Ügyes kis hazugságok
Csiky Gergely Színház
BILLY
Várj, míg sötét lesz
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Várj, míg sötét lesz
Móricz Zsigmond Színház
Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!