Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

művész


Nagy  Péter

Nagy Péter

Született: 1981. november 9. (Budapest)

Színművész.

Középiskolásként a Földessy Margit Drámastúdióban tanult. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése után a debreceni Csokonai Színház, majd három évadon át, 2010-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt. Ezután szabadúszóként dolgozott. 2015-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze.

Díjak:

 Tovább

Aktuális programok


Színművész.

Középiskolásként a Földessy Margit Drámastúdióban tanult. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt. Diplomaszerzése után a debreceni Csokonai Színház, majd három évadon át, 2010-ig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház tagja volt. Ezután szabadúszóként dolgozott. 2015-től a székesfehérvári Vörösmarty Színház színésze.

Díjak:
Pethes–Agárdi-díj (2015)
POSZT - A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri díja: Legjobb férfi alakítás (2010)

Színházi munkáiból:
2020 Trianon (Bemutató 2020. március 7.)
2018 Kafka a tengerparton (Bemutató 2018. április 7.
2018 Régimódi történet (Bemutató 2018. február 10.)
2017 Jóembert keresünk (Bemutató 2017. október 25.)
2017 Apák és fiúk (Bemutató 2017. január 21.)
2016 A velencei kalmár (Bemutató 2016. február 13.)
2015 Terrorizmus (Bemutató 2015. október 1.)
2015 Balfácánt vacsorára (Bemutató 2015. július 20.)
2014 Romeo és Júlia - rendező (Bemutató 2014. március 14.)
2013 Don Carlos (Bemutató 2013. január 12.)
2012 Születtem Magyarországon 2. - előadó
2012 Csónak (Bemutató 2012. január 13.)
2012 EMKE - volt egyszer egy kávéház...
2012 Csíksomlyói passió (Bemutató 2012. március 23.)
2011 Don Carlos (Bemutató 2011. november 26.)
2010 Hair (Bemutató 2010. augusztus 13.)
2010 Romeo és Júlia (Bemutató 2010. szeptember 25.)
2010 Apacsok
2010 A Pál utcai fiúk (Bemutató 2010. március 26.)
2009 A hülyéje (Bemutató 2009. október 16.)
2009 A revizor (Bemutató 2009. december 11.)
2009 Holdvilág és utasa (Bemutató 2009. február 13.)
2009 Hova tovább
2008 Tranzit (Bemutató 2008. február 29.)
2008 Hamlet (Bemutató 2008. október 10.)
2007 III. Richárd (Bemutató 2007. október 5.)
2007 Villa Negra (Bemutató 2007. december 14.)
2007 Valahol Európában (Bemutató 2007. november 2.)
2006 A városok dzsungelében (Bemutató 2006. március 25.)
2006 Királyasszony lovagja (Bemutató 2006. április 7.)
2006 Patika (Bemutató 2006. február 17.)
2006 Hamlet (Bemutató 2006. július 14.)
2006 Mario és a varázsló (Bemutató 2006. május 20.)
2005 Poppea megkoronázása (Bemutató 2005. november 5.)
2005 Tuttugu og tvier
2005 Önbizalom - előadó (Bemutató 2005. október 14.)
2004 44 FEET
2004 Andromakhé (Bemutató 2004. november 4.)
2004 Alkésztisz (Bemutató 2004. november 4.)

Filmes és tv-s munkáiból:
Felhő a Gangesz felett (2002)
Szerb Antal: VII. Olivér (magyar vígjáték, 96 perc, 2001)
Turgenyev - Brian Friel: Apák és fiúk (magyar műv. műsor, 180 perc, 2001)
Fehér tenyér
Lora (magyar romantikus dráma, 118 perc, 2006)
Team Building (magyar-német játékfilm, 90 perc, 2010)
A fekete múmia átka
A színésznő (2018)
Házasságtörés (2019)

A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha

Vörösmarty Színház
  • Lantos
A revizor

A revizor

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, volt pétervári hivatalnok
Antigoné

Antigoné

Vörösmarty Színház
  • Rendező
Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Antigone - helyszín: Kozák András Stúdió

Vörösmarty Színház
  • Rendező
Apák és fiúk

Apák és fiúk

Vörösmarty Színház
  • Jevgenyij Vasziljevics Bazarov, egyetemista
Az ember tragédiája 2.0

Az ember tragédiája 2.0

Vörösmarty Színház
  • Első tiszt, Lucifer, Mao
Az öreg hölgy látogatása

Az öreg hölgy látogatása

Vörösmarty Színház
  • A polgármester
BALFÁCÁNT VACSORÁRA

BALFÁCÁNT VACSORÁRA

Vörösmarty Színház
  • Pierre
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Vörösmarty Színház
  • Pierre
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Pierre
Balfácánt vacsorára

Balfácánt vacsorára

Veszprémi Petőfi Színház
  • Pierre
Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Balfácánt vacsorára - Pelikán udvar

Vörösmarty Színház
  • Pierre
Balfácánt vacsorára!

Balfácánt vacsorára!

Móricz Zsigmond Színház
  • Pierre
Cseh Tamás emlékest

Cseh Tamás emlékest

Thália Színház
  • Színész
Cseh Tamás emlékest (koncert)

Cseh Tamás emlékest (koncert)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Színész
Csíksomlyói Passió

Csíksomlyói Passió

Gárdonyi Géza Színház
  • Jézus
Csíksomlyói passió

Csíksomlyói passió

Gárdonyi Géza Színház
  • Jézus
Csónak

Csónak

Thália Színház
  • Hivatalnok
Csónak r

Csónak r

Thália Színház
  • Hivatalnok
Don Carlos

Don Carlos

Új Színház
  • DON CARLOS, a trónörökös
Don Carlos

Don Carlos

Vörösmarty Színház
  • Don Carlos, a trónörökös
EMKE

EMKE

Thália Színház
  • Vasadi (- Wassermann) János / Trilla
EMKE Főpróba

EMKE Főpróba

Thália Színház
  • Vasadi (- Wassermann) János / Trilla
G.MacDermot-J.Rado-G.Ragni:HAIR

G.MacDermot-J.Rado-G.Ragni:HAIR

Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
  • Sorozó tiszt 1.
ÓZ A HATALMAS VARÁZSLÓ - Trambulin színház mesejátéka gyerekeknek

ÓZ A HATALMAS VARÁZSLÓ - Trambulin színház mesejátéka gyerekeknek

Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Bádogember
SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Színész
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Thália Színház
  • Színész
Tavasz ébredése

Tavasz ébredése

Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
  • Moritz
Trianon

Trianon

Vörösmarty Színház
  • Wilson, Thomas Woodrow, elnök, az Egyesült Államok képviselője
Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

Trianon - a Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátéka

József Attila Színház
  • Wilson, Thomas Woodrow, elnök, az Egyesült Államok képviselője
VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

VSZF 2017. Apák és fiúk (Székesfehérvár)

Thália Színház
  • Jevgenyij Vasziljevics Bazarov, egyetemista

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!