Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

Artyści


Melinda Zsár

Melinda Zsár

Zsár Melinda klasszikus balett tanulmányait ötévesen kezdte az akkor induló veszprémi Giselle együttesben, hat év múlva pedig már belekóstolhatott a versenyzésbe is. Megjárta Szentpétervárt a nemzetközi versenyekkel, és egyéniben világbajnoki 6. helyet szerzett. A klasszikus- és modern balett mellett egy évre belekóstolt a versenytáncba is, majd 2009-ben a Veszprémi Petőfi…
 Więcej

Aktualne tytuły


Żaden tytuł nie jest aktualnie grany.

Zsár Melinda klasszikus balett tanulmányait ötévesen kezdte az akkor induló veszprémi Giselle együttesben, hat év múlva pedig már belekóstolhatott a versenyzésbe is. Megjárta Szentpétervárt a nemzetközi versenyekkel, és egyéniben világbajnoki 6. helyet szerzett. A klasszikus- és modern balett mellett egy évre belekóstolt a versenytáncba is, majd 2009-ben a Veszprémi Petőfi Színház MusicalStúdióját a legjobb növendékként végezte el. Ennek köszönhetően bekerült első nagyszínházi produkciójába, az Anna Kareninába. Azóta is a színház tánckarának tagja és folyamatosan részt vesz a zenés produkciókban. 2010-től a székesfehérvári Just Dance Tánccsoport tagja is, akik főként swinget táncolnak.
A szerenád

A szerenád

Veszprémi Petőfi Színház
  • Halászfalu lakója
Ég és Föld gyermeke

Ég és Föld gyermeke

Veszprémi Petőfi Színház
  • Táncosok
Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú

Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Sári
THE BEST OF: SingSingSing - musical show

THE BEST OF: SingSingSing - musical show

RaM Colosseum
  • Tánckar
Tokaji aszú

Tokaji aszú

Veszprémi Petőfi Színház
  • Sári

Polecamy


Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.