Az éneklés a legősibb művészet, és a közhiedelemmel ellentétben mindenki tud énekelni. Az éneklés emellett a legerősebb közösségi aktivitás. A kórusirodalom története egy picit az emberiség története, amelynek persze egy csekély része maradt csak fenn lejegyzett formában. Szerencsére sok nemzet megőrizte ősi folklórját, melynek egy jelentős része közösségi vokális zene, és ezek a tradíciók nagy zeneszerzők kórusműveiben élnek tovább velünk. Veljo Tormis A vas elátkozása c. műve a Kalevala szövegére írt monumentális kórusmű.
A keresztény kultúra azonban egy európai fül számára szokatlan zenei goldolkodást hoz magával a Szentföldről: ez a gregorián, ami nem más, mint egy egyszólamú, végtelennek tűnő, folyondáros dallamosság. Az európai kóruszene lényegében a gregorián dallamok elnyújtott hangjai fölé írt ellenszólamokból születik. Legfontosabb megjelenési formája a szakrális zene, ami a zene szépségével és egyre komplikáltabb szerkesztésmódjával mintegy áldozat az úr oltárán. Ennek egyik betetőzése Tallis Spem in alium c. negyven szólamú motettája. A sokszólamúság egyik indítéka és célja is a bonyolultság mellett a tér birtokba vétele. Tallis olymposzi alkotása a mai napig mérce és példa a zeneszerzők számára, így Gyöngyösi Leventét is megihlette. Ezért Tallis alkotása mellett Gyöngyösi Levente szenzációnak számító 40 szólamú motettáját is bemutatjuk.
A barokk és klasszikus korszak az oratorikus műfajban virágzott tovább, a romantika viszont újra felfedezte magának az önálló vokális műfajokat. Ennek a korszaknak a betetőzése Arnold Schönberg nevéhez fűződik, aki a dodekafónia atyjaként ismert, mégis a Friede auf Erden c. fiatalkori kórusművét Richard Strauss motettái mellett a romantikus kóruszene Trisztánjaként tartjuk számon.
