Akartok-e játszani? Zenés-verses Kosztolányi-est
Zenés-verses színházi játék Kosztolányi Dezső lírai és prózai szövegeinek felhasználásával
more
Zenés-verses színházi játék Kosztolányi Dezső lírai és prózai szövegeinek felhasználásával
more
Hajnali részegség, Halotti beszéd, egy novella, némi játék. Játék a nyelvvel, játék egy bábbal, játék kortárs zenével. Fuvolával, hárfával, ütőhangszerekkel. Kosztolányi Dezső jól és kevésbé ismert műveiből válogattunk, azt kovácsoltuk eggyé, hogy egy játékos est keretében végigkalauzoljuk a nézőket valós életen és halálon, generációkon – szülő–gyerek viszonyon, háborún és vágyott békén, emberi és létkérdéseken, keresve Kosztolányi szövegeinek aktualitását, mai visszhangját.
Az előadást középiskolásoknak, a 10-11. osztályos diákjai számára ajánljuk, akik így egyedi módon ismerkedhetnek meg Kosztolányi költészetének szépségével, miközben kortárs művészeti élmény részesei is lehetnek.
Az elhangzó művek:
Barkochba
Hajnali részegség
Tíz legszebb szó
Mostan színes tintákról álmodom
A nyelvről
Shakespeare: Rómeó és Júlia – részlet (Kosztolányi Dezső fordítása)
Öcsém
Halotti beszéd
A játék
Közreműködik:
Nizsai Dániel – színművész, bábszínész
Vámosi-Nagy Zsuzsa – fuvola, altfuvola
Szilágyi Kinga Katinka – hárfa
Herboly László – ütőhangszerek
Alkotók:
Zene: Dobszay-Meskó Ilona
Elektronikus zene: Winkler Balázs
Bábterv és -kivitelezés: Nizsai Dániel
Dramaturg: Mátrai Diána Eszter
Rendező: Harangi Mária
A nyitányt énekli: Winkler Barna Áron
Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben…
Közel két évszázada ad reményt és erőt „e rút világban” Liliomfi és Mariska minden ukázt felülíró szerelme, Szellemfi játékkedve és…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.