Az elveszett Csontváry
nyomozás egy részben
Írta: Kovács Krisztina
Rendező: Paczolay Béla
A 100 éve meghalt Csontváry Kosztka Tivadar művészete nemcsak kiemelkedő a magyar festészetben, de olyan magányos is, mint híres ezeréves cédrusa. Csontváry különc viselkedése, kortársainak vaksága és hatalmas vásznainak mozdíthatatlansága együttesen játszottak szerepet abban, hogy csak sokára ismertük fel a festő nagyságát, a képek valódi értékét, és az életmű csak későn találta meg méltó helyét a nemzeti kultúrában és emlékezetben.
Az elveszett Csontváry egy jelenkori történeten keresztül mutatja meg, hogy mennyi bizonytalanság, legenda és titok lengi körül még ma is a magyar festészet e különös alkotóját, akinek lélegzetelállító festményei az elmúlt években sorra döntötték meg az aukciósházak eladási rekordjait.
A darabban a jelenből kikacsintva egy furcsa, álomszerű időutazásban és nyomozásban veszünk részt, ahol megismerhetjük Csontváry képeinek kalandos sorsát, és írásain, levelezésén keresztül megidéződik Csontváry alakja is.
„Jómagam nem hiszek a festő – ki tudja miért felreppenő – magányosság-mitológiájában, és azt is tudom, hogy ezeréves cédrusképének sem a magányosságról szólt az eredeti címe: Egy cédrusfa Libanonban. Nem volt különcebb az őt nagy számban körülvevő különcöknél, és nem azért nem vált ki kortársainak mára elfeledett sokaságából, mert azok vakok voltak, vagy mert képei mozdíthatatlanok. A töredékes életmű és szétszóródott forrásirodalom ugyanakkor értelemszerűen terelik gondolatainkat a képek és az alkotó kalandosnak tetsző sorsa, az ezekben megpillantható „kifejletek” misztikus-misztifikált és bizonytalan, de nemegyszer valóban színpadképes változatai felé.”
Dr. Aknai Tamás, művészettörténész
