Bécsi Filharmonikusok / vezényel: Daniel Harding / ZENEKARI PÁHOLY
Izgalmas egyetlen hangversenyen szembesülni egy alkotói pálya kezdetével és végével. Most erre lesz lehetőségünk, az előző századforduló legnagyobb szimfóniaszerzőjének művészetén belül, ráadásul a befejezés, a konklúzió felől szemlélve az első lépéseket. Két szimfónia hangzik el: a befejezett első és a töredékként fennmaradt utolsó. Alkotójuk nagy elődöket követve Bécs egyik jelképe lett (mint más nagyok, ő is jövevényként), s ezúttal műveinek megszólaltatója is Bécs szimbóluma: a város nagy múltú, ünnepelt zenekara.
Az 1842-ben alapított Bécsi Filharmonikusok a hagyomány és öntudat zenekara. Az előbbit nem kell sokat magyarázni: játékstílusuk, hangzásuk a hamisítatlan „bécsiség” eszményének letéteményese, újévi koncertjeiket öt világrész hallgatja és nézi, s az együttest olyan karmesterek vezényelték, mint Brahms, Richard Strauss, a mai est zeneszerzője, Mahler, később Furtwängler, Walter, Karajan, Böhm, Bernstein, a közelmúltban és a jelenben pedig olyanok, mint Christian Thielemann vagy Andris Nelsons. Ami az öntudatot illeti: nem választanak főzeneigazgatót, függetlenek és önkormányzati rendszerben döntenek saját ügyeikről. A koncert karmestere, az angol Daniel Harding, Rattle és Abbado hajdani asszisztense, a Svéd Rádió Szimfonikus Zenekarának jelenlegi karmestere már többször fellépett a Müpában, mindig nagy sikerrel: hallottunk tőle Beethovent, Schubertet, Brahmsot, sőt Mahlert is. Utóbbi életművében az I. szimfónia még a „Wunderhorn-romantika” ártatlan, fájdalmas tisztaságát és életigenlését képviseli, a befejezetlen X. a maga éteri, átszellemült hangjával a 20. század modernségét jósolja.
Műsor:
- Mahler: X. (Fisz-dúr) szimfónia - Adagio
- Mahler: I. (D-dúr, „A titán”) szimfónia
Vezényel: Daniel Harding
