Műsor:
Weber: Oberon-nyitány, Op. 62. / Vivaldi: e-moll fagottverseny / Vivaldi: c-moll fagottverseny / Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, Op. 64.
Közreműködik:
Lakatos György – fagott / Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kovács László
Lendületes, romantikus operanyitány, két technikás barokk fagottgyakorlat, végül lelkünk teljes érzelmi spektrumát igénybe vevő súlyos romantikus szimfónia adja meg számunkra a teljesség élményét, de a végén a jóleső intellektuális fáradságot is.
Stílusosan, az utolsó befejezett Carl Maria von Weber-opera (1826.) Oberon- nyitányát helyezi a koncert elejére Kovács László karmester. A mű természetesen tartalmazza az opera meghatározó témáit, a mágikus Oberon-kürtjelektől kezdve a tündérvilág hangainak felidézésén át a huon lovag és Reiza hercegnő kalandjainak
megjelenítéséig. Választékos hangszerelésben gyönyörködhetünk elejétől a végéig. Erdőmélyi, finom kürt kezd kis fuvolafodrokkal, majd izgalmas polifon szerkezetben száguldó, csupa energiával ragyogó, virtuóz beszúrásokkal játszó szórakoztató zene sodor minket tovább szinte viharzó vonósainkkal az élen. Opera- és hangversenynyitányként is elsőrangú felütés, nem véletlen, hogy e mű, mint önálló előadási darab is rendkívül népszerű.
A nyitányt két barokk fagottverseny követi. Vivaldi e-moll és c-moll versenyműve, melyek gyaníthatóan 1728 és 1737 között keletkezhettek, amikor Vivaldi az Ospedale della Pietában – a szegény árvalányok velencei otthonában működött zenetanárként. A szerző nagyon kedvelhette a még épphogy csak kialakult fagott
(1550 és 1700 között még egy darabból készült úgynevezett dulcián) karakterét, hiszen a több mint ötszáz Vivaldi-versenyműből harminckilenc készült e hangszerre, mely épp ez idő tájt kezdte elnyerni bonyolultabb, négy részből összeállított mai formáját. Különösen izgalmas a hangversenyen felcsendülő művekben a fagott szinte hegedűszerű kezelése, melyből felettébb bonyolult játszanivaló következik. Bánatos, fájdalmas futamok, bonyolult akkordfelbontásos szekvenciák uralják a szólista – koncertünkön Lakatos György – játékát. Kromatikus, olykor kifejezetten szomorú, ugyanakkor roppant virtuóz, komoly technikai tudást igénylő zenét hallunk.
Hangversenyünk záró száma, Csajkovszkij V. szimfóniája alapjaiban veszi igénybe lelkünket, ráz fel, emlékeztet, tölt fel energiával és ugyanakkor vesz ki belőlünk mindent. 1888-ban készült el vele az akkor sikereinek csúcsán álló szerző, aki a fényes pálya ellenére érzékenységéről ismert, idegösszeomlással, depresszióval küzd ez időben. Nem csoda, hogy e nagy ellentétek zenéjében is tükröződnek. Gyönyörködtető, az energiákat állandóan elképesztő erővel ide-oda áramoltató felépülések, majd elvezetések, kétségek, megsemmisülések és diadalmas
megdicsőülések folytonos változásában vonuló nagyszabású „lélekzene” e szimfónia, lefojtott, sötétre hangszerelt bevezetésekkel, kegyetlen üstdobokkal félbetört vonós reményekkel, a koncerttermet szinte szétfeszítő végtelenbe vágyó érzelmi ívekkel, végül elementáris, győzedelmes vonulással és egy, a zenekari virtuozitás új dimenzióját adó, elsöprő erejű kódával. Talán a harmadik tételben van mód kissé a hallgatónak a pihenésre, ott „csak” a technika gyönyörködtet, a szellemes mesterségbeli tudás ad élményt. De ha nem hátradőlve élvezik csupán e közel 50
perces zenei közlést – ki is tudná ezt a művet így hallgatni? – akkor páratlan teljességű tükör tárul fel előttünk. Nemcsak e bonyolult lélek, a másságával küzdő, állandóan vergődő, érzékenységében a többieket mesze meghaladó szerző – de egyben saját szerelmeink, örömeink, megsemmisüléseink, győzelmeink: saját lelkünk
teljességének döbbenetes zenei tükre is. Nem véletlen, hogy e darab hangversenyünk végén szerepel. Nem nagyon lehetne bármi, ami követhetné.
Buy tickets
