Közreműködik:
Szűcs Máté – brácsa
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kovács László
Robert Schumann egyik legszenvedélyesebb hangú művét, a Manfred-nyitányt Lord Byron önéletrajzi ihletésű drámai költeménye nyomán komponálta 1848-49-ben. Helyesebben nem csupán nyitányt, hanem egy teljes kísérőzenét alkotott az irodalmi anyag nyomán, mely közzenét, melodrámákat, szólókat és kórusrészeket is magába foglal. A mű már az 1853-as lipcsei bemutatón is nagy hatást gyakorolt a közönségre. Egyes muzikológusok szerint Schumannt a Manfred komponálása idején belső hangok és hallucinációk gyötörték, így ez is hozzájárult a költemény mély tartalmának plasztikus megjelenítéséhez. Érdemes megjegyezni, hogy a Manfred téma Schumann kortársait is erősen foglalkoztatta. Liszt is érdeklődött iránta, Csajkovszkij pedig nagyszabású szimfóniát alkotott belőle.
A huszadik század egyéni hangú német komponistája Paul Hindemith gyakorló muzsikusként is sok tapasztalattal rendelkezett. Több hangszeren is kiválóan játszott, de a brácsa állt hozzá talán a legközelebb. Der Schwanendreher (A kintornás, szó szerinti fordításban: a hattyúforgató) címmel 1935-ben alkotta meg második mélyhegedű versenyművét, melynek alcíme akár „concerto régi népdalok nyomán” is lehetne, mivel mindhárom tétele népzenei ihletésű. A kísérő zenekari apparátus különlegessége, hogy hiányoznak belőle a magas vonósok, ezzel is kiemelve a szólóbrácsa szerepét. „Egy vándorzenész vidám társaságba került, ahol bemutatja mindazt, amit idegen országokból magával hozott…” – határozza meg a szerző darabjának programját. Zenetörténeti érdekesség, hogy az amszterdami ősbemutatón személyesen Hindemith játszotta a Schwanendreher magánszólamát.
Antonin Dvořák a Szláv táncok első sorozatának megjelenése idején 1878-ban még viszonylag kevéssé ismert szerző volt. Egy osztrák állami ösztöndíj segítségével, valamint Johannes Brahms és a Simrock zeneműkiadó biztatására alkotta meg két kötetből álló ciklusát. Mintaként Brahms magyar táncai szolgáltak számára, azzal a különbséggel, hogy Dvořák csak a szláv népzene karaktereit és ritmikai fordulatait kölcsönözte művéhez, míg a dallamok saját invenciójából születtek. Az eredeti zongora négykezes verzió a pazar hangszerelés nyomán tovább gazdagodott, és nemcsak a zenekaroknak lett kedvelt műsorszáma, de a zeneszerző világhírét is megalapozta. A siker aztán 1886-ban egy második sorozat komponálására ösztönözte a zeneszerzőt.
(szöveg: Balogh József)
Kup bilet
