A 30 fős csapat zömében fiatalokból áll, de velük énekel 5 híres new york-i szólista is, többek között David Bratton, aki több mint 52 héten át vezette a Billboard Gospel listját az Every Praise című világslágerével, melyet azóta már magyar nyelven is felénekeltek. Jelenleg több mint 60 országban, 120 nyelven éneklik amerikai első számú Gospel-slágerét!
A turné karmestere Sir Perry Evans, aki páratlan képességeit néhány éve már megmutatta az amerikai tehetségkutató versenyben, az America's Got Talentben, melyben egészen a döntőig menetelt.
A kórust minden alkalommal egy négy tagból álló zenekar kíséri élőben. Repertoárjukban ragaszkodnak a gyökereikhez, az afro-amerikai gospel zenéhez, valamint szívhez szóló dalokat adnak elő az igazságról, szegénységről, megértésről és Jézusról. A szólista és a kórus felelgetős énekéhez látványos, dinamikus koreográfiák tartoznak. Ennek köszönhetően már rengetegszer előfordult, hogy az előadás a közönséget is magával ragadta, és a nézők állva énekeltek a kórussal együtt.
A kórus vezetője, David Bratton, aki pályafutása elején az „Oh Happy Day” zeneszerzőjével, Edwin Hawkinssal dolgozott éveken át, de többször adott koncertet a Pápa tiszteletére olyan legendákkal együtt, mint például Anastasia, Dee Dee Bridgewater, vagy Roberta Flack.
A korszak egyik legtehetségesebb zenésze, a Virginia Union kórus tagja, Quennel Gaskin, aki világhírű zongorista, producer, énekes, és író is egyben. Az "Oh Happy Day" slágerét nagy sikerrel hangszerelte újjá, melyet a magyar közönség is megcsodálhat majd élőben! Népszerűségének köszönhetően a világ zenészei és énekesei hallgatják őt, és tanulmányozzák a zenei stílusát.
A koncert során az örökzöld gospel, és a karácsonyi dalok mellett olyan világslágereket is előadnak majd gospel verzióban, mint a „Stand By Me”, a „Let it be”, vagy Whitney Houston-tól az „I Love the Lord”. Ezek a dalok mind felmelegítik majd a szívünket.
A virtuózos szoprán Allyson Wilson az Ava Mariával és a Lord's Prayerrel kápráztatja el majd a közönséget. Anisa Fowler sokoldalú képességét hozza magával, előadva többek között Mariah Carey „Jesus Oh What Wonderful Child” című művét. A Virginia Union Gospel kórus pedig egyedi feldolgozásban hozza el a „Total Praise”, és az „Amazing Grace” című tradicionális gospel-dalokat, valamint az "Oh Happy Day" és a Beatles „Imagine” című számát!
A kórus a 25 koncertből álló európai turnéja során Magyarországot követően még Romániában, Svájcban, Olaszországban és a Vatikánban is fellép.