
Juhász Ferenc emlékezete - Vecsei H. Miklós és a QJÚB / LITERÁRIUM EXTRA
A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából – koncertszínházi előadás
A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából – koncertszínházi előadás
A szarvassá változott fiú, aki elindult egy kis faluból, és végigjárta az útját. Az ihlet napszámosa – ahogy magát jellemezte, aki számára a költői sors küldetés volt. Juhász Ferenc (1928–2015) kétszeres Kossuth-díjas, József Attila-, Baumgarten- és Prima Primissima-díjas költő, a Nemzet Művésze a XX. századi magyar irodalom egyik utolsó költői géniusza volt. Első sikereit balladaszerű költeményeivel érte el, később a hosszúversek, époszok műfajában talált saját hangjára. Hatvanöt éven át írta látomásos, a korszak költészetben páratlan, egyedülálló, nagy hatású hosszúverseit. 1972-ben, 1973-ban, valamint 1975–1976-ban Nobel-díjra terjesztették elő. Idén tíz éve hunyt el. Beszélgetéssel és a QJÚB koncertszínházi előadásával idézzük fel emlékét.
Közreműködők:
Vecsei H. Miklós
A beszélgetés résztvevői: Háy János, Szabó T. Anna
moderátor: Juhász Anna
rendező: Vecsei H. Miklós
Rendező: Müpa
A többszörösen Oscar-díjas filmdráma színpadi feldolgozása Fila Balázs és Mucsi Zoltán főszereplésével látható.
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A…
Nem mindennapi vígjátékot láthatnak nálunk, amit egy olyan rendező állít színpadra, aki maga is 900-szor játszotta ezt a hihetetlenül szórakoztató…
položka/y v košíku
celkom:
Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.