Legyen úgy! - Dés László koncertje
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta. more
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta. more
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
LEGYEN ÚGY!
Dés László koncertje
Vendég: Szinetár Dóra
2020. augusztus 1. (szombat) 20:00
2020. augusztus 2. (vasárnap) 20:00
Dés. Évtizedek óta fogalom a magyar zenei életben. Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Pár éve ő maga is kilépett a nyilvánosság elé a saját magának írt dalaival, leült a zongorához, és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. 2018-ban jelent meg Az éjféli járat címmel első szólólemeze, amely átütő sikert aratott, néhány hónapon belül Platinalemez lett. Ezen vadonatúj dalait énekli.
2017 végén Nagy utazás címmel országos turnéra indult, 2018 decemberében teltházas Aréna koncertet adott, 2019-ben pedig Mi vagyunk a Grund! címmel turnézott kimagasló sikerrel.
2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.
Dés László vendége ezúttal Szinetár Dóra lesz, akivel korábban már dolgozott együtt, hiszen a Valahol Európában című Dés musical női főszerepét évekkel ezelőtt ő játszotta.
Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kiséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók.
Ismét nem mindennapi zenei élmény várható.
Legyen úgy!
Lírai dalszövegeivel, szüntelen kísérletezőkedvével és Bocskor Bíborka azonnal felismerhető, érzékeny előadásmódjával a Magashegyi Underground immár két évtizede a hazai alternatív pop egyik legeredetibb formációjának számít.
A Fővárosi Nagycirkusz és a Kazanyi Állami Cirkusz közös produkciója, a MIRÁZS, a magyar és közép-ázsiai őstörténet legendás világába repíti a nézőt.
A filmtörténet kultikus darabja a világon először a Játékszínben kerül színpadra.
A Zeneakadémia Koncertfúvós Zenekara a huszadik századi és kortárs fúvószenekari repertoár sokszínű kaleidoszkópját állította össze műsorában.
The Liszt Museum holds matinee concerts every Saturday at 11 A.M. This matinee concert offers a glimpse into two very…
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.