Minden egyházi szertartásnak szimbolikus jelentése van – a napi zsolozsmát kezdő vecsernye a teremtés, a reggeli zsolozsma pedig a hálaadás és dicsőítés, az életigenlés felett érzett öröm jelképe.
Sergei Rachmaninov 1915-ben, alig néhány hét alatt komponálta Vesperás c. művét egyházi szláv nyelven. A mű keletkezésének évében – amint ez levelezéséből kiderül – roppant nehéz időket élt át. 42 éves kora ellenére gyorsan öregedett, egészsége megromlott, s ahogy írja, több levegőre, pihenésre és magányra lenne szüksége. Valószínűsíthető, hogy ennek az egyházi szertartásnak a szimbolikája és alapgondolata által kifejezésre juttathatta személyes érzéseit, gondolatait élettel, halállal, az emberi kötelességérzettel kapcsolatban.
Rachmaninov nagyjából követte a szertartások tartalmi és alaki sajátosságát, de a kompozíció messze túllép az egyházi kereteken. Ő nem úgy dolgozza föl témakörét, mint más nagy orosz zeneszerzők és egyházzenészek – például Csajkovszkij vagy Rimszkij-Korszakov –, kiknek egyházi szerzeményeiben nincs különbség a megkomponált darab és az egyházi liturgikus szolgálat, a szluzsba között, melynek sorrendjét, szövegét, határait szigorúan betartották. Az Op. 37-es műnek melodikai alapját Rachmaninov – saját dallamai mellett – három forrásból merítette: az ősi orosz egyházi énekből (znamennij roszpev), valamint a kijevi és a görög dallamvilágból.
A több mint egy órás monumentális kórusmű 15 tételben jeleníti meg az éjszakai virrasztás tematikai részeit és hangulatát. Még a felekezethez nem tartozókat is megérinti kontemplatív állandósága, a stabil, örök áramlásban lévő, görögkatolikus székesegyházak hatalmas tömbjeit megidéző zene, mely hangulatában William Byrd miséinek vagy Thomas Tallis műveinek hangulatát hozza elénk. Alázatos Istenre tekintés, sóhajszerű, a pianissimótól a fortissimóig fokozódó érzelmi felívelések, tág fekvésű, széles zenei horizontot kijelölő, gyönyörű hangzatok hosszú, állandó szoprán ragyogása ejt ámulatba a különlegesen mély basszus alapzat fölött. Ez a háromdimenziós, szinte körüljárható akkordok állandóságának zenéje, egy olyan évezredes hitbéli talapzat hangzó újrateremtése, mely talán a legközvetlenebb kapcsolatot jelenti Isten és ember között.
A mű legérdekesebb vonatkozása, hogy a szerző egyáltalán nem akar érezhetően jelen lenni alkotása és a hallgató között. Rachmaninov végtelen zeneszerzői alázata teszi valójában lehetővé, hogy akár felekezethez nem tartozóként is részeseivé váljunk a Vesperás lelki attitűdjének, és a maga teljességében tapasztalhassuk meg a távolban fehérlő, ikonosztáz mögött fénylő, nyugodt ragyogású Istent.
Műsor:
Rachmaninov: Vesperás
Közreműködők:
Susán Mónika – alt
Bejan Miklós Máriusz – tenor
Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
