Olyan időket élünk, amikor nem létezhetünk a másoktól kapott és az általunk másoknak nyújtott törődés, odafigyelés, gyengédség nélkül. A csoport ereje és az egyén kifinomultsága a mozdulatlanság, az elengedés, a haladás nyomán bontakozik ki. A szólók, a duettek, és a csoportos jelenetek a test és a lélek állapotait keltik életre, amelyben az individualizmus és az altruizmus egyaránt hangot kap. Mindkét gondolkodásmód képes jótékony cselekedetekre, ám míg az egyiket önös érdek, addig a másikat önfeláldozó indíttatás vezérli. E két viselkedésforma különbségéről és hasonlatosságáról elmélkedik az alkotó. A koreográfia nem igényel és nem tűz ki célul történetmesélést. Ez egy absztrakt mese a jóság dicsőítéséről. koreográfus: Enrico Morelli
L’Heritage (Örökség)
„A táncelőadást Bernard Marie Koltès drámája ihlette. Ellentétben a szerző későbbi, meseszerű darabjaival, az Örökség a szív legbelsőbb hangjait, a tudatalatti rejtelmeit kutatja, melyben az ember kielégítetlen vágyaival szembesül, és önkontrollja elől menekül. A táncjáték: merülés a lélek sötét, rejtett bugyraiba, ahol az álom rémálommá válik. Az előadás zenei világa széles skálán mozog: Bach és Vivaldi mellett olyan kortárs zeneszerzők művei is hallhatók, mint Arvo Part és Max Richter.” koreográfus: Walter Matteini
Schiller szenvedélyektől szétrobbanó darabjában örök ellentétpárok csapnak össze: a kötelesség és a szabadság, a hatalomvágy és az erkölcsi tisztaság, a megfelelési kényszer és önmagunk vállalása, az önzés és a szerelem.
A musicalben árva gyerekek egy csapata kószál a háborús front kellős közepén. Egy békés hajlékra vágynak, ahová behúzódhatnak éjszakára. És természetesen egy jó falatra. Ha nem kapnak ételt, akkor elcsenik maguk. De ugyan ki tudna haragudni rájuk? Csak túl akarják élni a háborút. Ma, amikor milliók kényszerültek elhagyni otthonukat, ez is döbbenetesen ismerős üzenet.