Broadway Jegyiroda
Jegyiroda:
1075 Bp. Károly krt. 21.
Tel: 06 1 780-07-80 Nyitva: H-P: 10-18

Jegyvásárlás

Tytuł


Szegény Dzsoni és Árnika
8

Szegény Dzsoni és Árnika

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.  więcej

Wybierz termin




Szegény Dzsoni és Árnika

Szegény Dzsoni és Árnika című előadásunk Lázár Ervin meséje nyomán készült, amely egy vándorútra kelő szerelmespár történetét meséli el. Az adaptációt Szirtes Edina Mókus semmivel sem összetéveszthető, szívet melengető világzenei dallamai és a slam poetry világából érkező Závada Péter játékos dalszövegei teszik gyerekek és felnőttek számára egyaránt élvezetessé. A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem volt bábrendező szakos hallgatója, Szenteczki Zita egykori vizsgaelőadásaként debütáló darab többféle technikát vonultat fel, a klasszikus kesztyűs bábtól az óriásmaszkig.

Proponujemy również


Szente Vajk íróként nemcsak a végsőkig feszíti a nevetőizmokra specializálódott bohózat kereteit, hanem föl is frissíti, már-már szinte a műfaj…

Ezt a darabot irodalmunk tényleges szereplői és azok sorsa ihlették. A részleteket azonban sokhelyütt a szerzők és a műfaj igényei…

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.