
Teraszkoncertek - Erdős Virág Emlékzenekar
A koncert az épület belső udvarán lesz, fröccsterasszal. Itt csak korlátozott számú nézőt fogadhatunk, úgyhogy, aki teheti, vegye meg előre a jegyét!
A koncert az épület belső udvarán lesz, fröccsterasszal. Itt csak korlátozott számú nézőt fogadhatunk, úgyhogy, aki teheti, vegye meg előre a jegyét!
Ön egy múltbeli eseményre keresett rá. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Last event date: Fredag, 16. Juni 2023 19:00
Erdős Virág Emlékzenekar
Erdős Virág költő 2011-2014-ig a Rájátszás produkció tagja volt. Kilépését követően több verséhez írt saját dallamot. 2015-ben Kirschner Péter hangszerelésével és zenei közreműködésével, részben közösségi finanszírozással készítette el tíz dalból álló Énekelt versek című CD-jét, amelyen olyan versek megzenésített változata hallható, mint a Van egy ország, az Én vétkem vagy a Na most akkor.
Néhány éve Erdős Virág Emlékzenekar néven fellépéseket is vállalnak, ahol Erdős Virág énekel, Kirschner Péter gitáron, Bakos Zita pedig zongorán működik közre.
A dalok szövegcentrikusak, a szövegek társadalomkritikusak, egy Erdős Virág Emlékzenekar-koncert pedig olyan, mint egy extrém, zenés felolvasóest, ahol a verseket történetesen nem felolvassák, hanem eléneklik.
Az időközben tovább bővült zenei repertoár anyagából tavaly év végén a Rózsavölgyi Kiadónál jelent meg az Énekes könyv című kiadvány, amely Erdős Virág 18 versének saját maga által írt dalszöveg-változatát tartalmazza egyszerű, énekelhető kottákkal.
Kirschner Péter zenész, zeneszerző, producer. Többek között olyan zenekarok meghatározó tagja volt, mint a 2. Műsor (1983-1992), Orchestra Luna (1989-1993), az Európa Kiadó (1990-2017), Sziámi AndFriends (2012- napjainkig), de producerként és zenekarvezetőként is segíti Bródy János munkáját 2015 óta, zenél Ónodi Eszterrel és Ágoston Bélával, korábban pedig megjárta az URH, Hold, Nyugati Pályaudvar, Agresszor, P2, Takáts Eszter Beat Band, DejaVuRevue zenekarokat is. Saját hangstúdiójában recandmixandmaster-ként pedig többek között az Európa Kiadó, Az Esti Kornél, Bérczesi Róbert, Palya Bea, Bródy János, Sziámi, Galaxisok, Bongor etc. felvételeit készítette az évek során.
1940-ben a budapesti Operettszínházban bemutatóra készülődtek. Eisemann Mihály legújabb művét vitték színre, főszerepben Kiss Manyival. Az előadás elkezdődött és egyszer csak Kiss Manyi hangja töltötte be a teret: „Jaj de jó a habos sütemény…” Ugye, hogy ismerős? A szavakkal együtt rögtön bekúszik a dallam is. Eisemann darabja nem egy klasszikus operett, nincs hatalmas énekkara és tánckara. Amije viszont van, az a fülbemászó dallam és a magával ragadó történet Bán Sándor tenoristáról és az őt bálványozó bakfisokról.
Vanya Simon Stephens darabja Csehov nyomán | színházi közvetítés felvételről, 122 perc, 2024 angol nyelven, magyar felirattal
A világon először a Madách Színház kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a Mamma Mia! musicalt. A bemutató 2014 augusztusában a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptemberben pedig a Madách Színházban volt.
Macskabál van az elhagyott színház ódon színpadán. Minden évben egyszer megrendezik a bált, és erre összegyűlnek a környék - nagyon…
A Recirquel új produkciója, a Paradisum az elpusztult világ elcsendesedését követő újjászületés mítoszát kutatja, ahol a kommunikáció eszköze a test,…
La Bohème Operaközvetítés a New York-i Metropolitan Operából, két szünettel, 210 perc, 2025 Olasz nyelven, magyar és angol felirattal
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.