Køb Billetter
A belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai a vásárlástól számított egy hónapon belül.
színházterem
ajánlott korosztály: 18+
Az előadás teljes ideje alatt meztelenség látható!
Pintér Béla szürreális víziója a világról. Pontosabban annak csak egy szeletéről, az emberi kapcsolatokról.
Egy zárt közösség valahol Európában, ahol a férfiak hozzák a törvényeket. Ők döntik el, mi helyes, mi nem. A nők dolga, hogy tiszteljék, szolgálják és feltétel nélkül elfogadják ezt a világot és azt az omnipotens Istent, akit a férfiak saját képmásukra fabrikáltak. Ez a közösség nem felejt, és nem bocsát meg. És nem fogadja be az idegeneket.
Vinnai András: A szerelem zsoldosai
Zenés szkeccskomédia Janklovics Péterrel és Marjai Virággal
Noémi dühös, mert szakított vele a barátja, Beni. Beninek valahogy elege lett, és azt mondta, térre van szüksége. Hogy tudjon gondolkodni. Mert ha együtt vannak, akkor nehezebb átlátnia, hogy mit ad fel kettejükért. Dühítő.
Az ajándékjegy a Kiscelli Múzeum állandó és időszaki kiállításaira felhasználható a vásárlástól számított három hónapon belül.
Kosrábahelyezés után válassza a korcsoportjának megfelelő belépőjegyet! Kedvezményes belépésre való jogosultságot kérjük igazolni!
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik.
A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik
A kedvezményre való jogosultságot az online vásárolt jegy kezelésekor, a Budapest Galéria jegypénztárában kell igazolni.
A Budapesti Illusztrációs Fesztivál (BILLUFESZT) 2019-ben indult azzal a céllal, hogy a magyar illusztrációt – mint önálló művészeti ágat – országos és nemzetközi kontextusba helyezze.
A fesztivál ötlete Dr. Révész Emese művészettörténésztől és Herbszt László illusztrátortól származik, akik szervező kurátorként azóta is együtt viszik a projektet.
A két nagysikerű Varázsvilág pálya után jön a folytatás, ahol a kalandra éhes szabadulócsapatra a Titkok Kamrájában várnak az izgalmak.
A megvásárolt belépőjegy 2026.02.05.-11.30. között egyszeri belépésre jogosít nyitvatartási időben: k-v: 10-18 óra között!
Ha különleges és egész életre szóló meglepetést keres, ajándékozzon nyelvtudást!
Cakó Ferenc filmrendező életmű kiállítása
Cakó Ferenc világhírű, Kossuth-díjas animációs filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Film- és Fotóművészeti Tagozat alkotójaként ezúttal elsősorban képzőművészként mutatja be munkáit.
Fedezzétek fel a kalózok rejtélyes és lenyűgöző világát, ahogy átszelitek a végtelen tenger vizét minigolf pályáinkon. A Pirate egy vízi témával rendelkező kalózvilágot idéz, ahol hajóroncsok, tengeri szörnyek és elrejtett kincsek várnak felfedezésre 500 m2-en.
Egy szabadulós játék, ahol a Varázslók világába világába csöppenhettek, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhattok. Kipróbálhatjátok, milyen a hopponálás, sőt találkozhattok egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is...
A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.
1986-ot írunk és nemsokára bekövetkezik a 20. század egyik legmeghatározóbb atomkatasztrófája. A Vlagyimir Iljics Lenin vagyis ismertebb nevén a Csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában meghibásodás történt, a reaktor túlmelegedett és hamarosan bekövetkezik a robbanás.
Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?
Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.
Légy egy valódi börtön foglya és próbálj megszökni a celládból. Csak rajtad és a csapatodon múlik, hogy sikerül-e a szökés, vagy pedig rabok maradtok örökre. A játékban valódi börtönkörülményekre kell számítani, sikerül-e megszabadulni a láncoktól?
Az ajándékjegy a Kiscelli Múzeum által szervezett tárlatvezetésre felhasználható szabadon választott egy alkalommal a vásárlástól számított három hónapon belül.
Kosrábahelyezés után válassza a korcsoportjának megfelelő programjegyet! Kedvezményes belépésre való jogosultságot kérjük igazolni!
A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye.
Fogadj örökbe egy új széket! Légy GYÉMÁNT, ARANY vagy RAJONGÓI támogatónk! Cserébe örökre ott lesz a neved és aláírásod (vagy céged neve és logója) az új szék karfájára gravírozva.
A kedvezményes árú belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai a vásárlástól számított egy hónapon belül. A kedvezményre való jogosultságot kérjük belépéskor igazolni - köszönjük!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.