Køb Billetter
A rendszeres fellépések mellett Szilvia nagy hangsúlyt fektet az énektanításra is. Vallja, hogy a hibátlan énektechnika az, amelyre lehet alapozni. Ha az stabil, a hangszálak egészségesek maradnak, a hang pedig tiszta lesz. Szorgalmas, tehetséges, az éneklés iránt elkötelezett növendékeivel 2021-ben megalapították az Üstökös Társulatot. A Társulat tagjainak többsége hétköznapi hivatása mellett foglalkozik az énekléssel, az élet különböző szakmai területét képviselik, de vannak olyanok is, akik magas szintű zenei képzésben részesültek, hivatásuk a zene.
Varró Dániel és Lackfi János számára versformában írni nem puszta játék, vagy ha az, akkor bizony játék életre-halálra. A rím, a ritmus ugyanis dehogy tetszetős csicsa, korántsem nyámnyila bájolgás! Sokkal inkább vad jelentéseket szikráztató, csodás nyargalás a verstan és az életünk csillagközi tartományain át. És most elmondják és felolvassák nekünk, mit kaputiborkodtak össze odakinn!
bohózat két részben, a Veres1 Színház előadása
Fordította: DEBRECZENI JÚLIA
esőnap: augusztus 9. vasárnap 20:30 óra
Lábas Viki énekes-dalszerző, hatéves kora óta áll színpadon különböző formációkkal, az elmúlt tizenegy évben zenekarral járta az országot. Lételeme a művészi önkifejezés. A jelenben él, és szeret olyan pillanatokat teremteni, amelyek felszabadítják az őt körülvevők érzéseit.
A darab hat különböző hátterű nőről szól, akik látszólag semmiben sem hasonlítanak egymásra, mégis ugyanarra az önbizalom-növelő rúdtánckurzusra jelentkeznek – ám hamar kiderül, hogy nem csupán a szexi mozgás miatt jöttek.
Egy fiatal pár és egy idős hölgy eltartási szerződést kötnek, a fiatalok bekötöznek a hölgy lakásába. Ám Mici, a hajdani ünnepelt színésznő titkos udvarlót talál, míg az ifjú pár váratlanul babát vár, csak nem merik bevallani. A kölcsönös titkolózás félreértések és bonyodalmak sorát indítja el…
Eredeti dalokból, személyes történetekből és nyilvánosan soha nem látott filmrészletekből összeáll egy egyedülálló szerzőpáros alkotói világa… Cseh Tamás és Bereményi Géza közös életműve nyílik meg a nagyközönség előtt Rakonczai Viktor zenei vezetésével és a Thália Színház egyedülálló technikai lehetőségeivel – amely a speciális LED-falaknak, az élőzenekarnak és a Thália Színház színművészeinek köszönhetően egyszerre ad színházi, nagykoncerti és vizuális élményt.
augusztus 8. szombat 20:30
helyszín: Városháza udvar (Városház tér 3.)
esőnap: augusztus 9.
A Delta Produkció előadása.
Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal – Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és a Hangyával együtt Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak.
Mozart mellett még két évforduló körül fordul meg a 2026-os műsor.
Dumaszínház est
Koncert show
2026. augusztus 9. vasárnap 20.30
Katonadomb, Dunakeszi
Augusztus 10–14-ig
ifjúsági és felnőtt korosztálynak (14 éves kortól)
Helyszíne: HA Ifjúsági Otthon
2026. augusztus 10–14. (hétfő–péntek), 8.00–16.00 között (ügyelet 7.30-16.30)
Napközis tábor 7–12 éves gyerekeknek a Kelenvölgyi Közösségi Ház és a Kelenvölgyi Könyvtár közös szervezésében
Az Aradi Kamaraszínház előadásban Anton Pavlovics Csehov két egyfelvonásosát, a Leánykérés és a Medve című vígjátékokat láthatják a nézők egy igazán egyedi ábrázolásban, a színpadot megosztva, a jeleneteket váltogatva.
A séta során útba ejtjük a Város-kutat, a Lívia-villát, Jókai első budapesti köztéri szobrát, a Jókai Mór Általános Iskolát, az Istenhegyi Szent László-plébániatemplomot.
A kihívásnak eleget tettek: öt év restaurálás után a párizsi Notre-Dame katedrális újra megnyitja kapuit. 2020 és 2024 között a NOTRE-DAME FELTÁMADÁSA című film a katedrális restaurálásában részt vevők munkásságát követte nyomon.
Dumaszínház est
A Sanyi, Én és a Gyerekek előadása.
Dumaszínház est
Második alkalommal énekel a Benczúr Kerti Esték sorozatában az Európában és a tengerentúlon legtöbb szakmai elismerést begyűjtő magyar a capella formáció. A friss Fonogram-díjas Jazzation fő profilja a jazz, az együttes a világ népzenéiből is merít, virtuóz
feldolgozásaik és saját szerzeményeik itthon és külföldön egyaránt óriási sikert aratnak.
Can Themba Az Öltöny című klasszikusát, Mothobi Mutloatse adaptációját felhasználva, magyarországi ősbemutatóként állítja színpadra Balázs Zoltán. A 2026. június 26-án bemutatásra kerülő kortárs jazz-opera zeneszerzője Kovács Adrián.
Dzsessz, ragtime, dixie minden mennyiségben, a műfaj legjelesebb hazai képviselői előadásában! Egy éjszakára Szeged lesz az ország dzsesszfővárosa a Molnár Dixieland Band és sztárvendégei jóvoltából!
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.