Kup bilet
Ez az előadás kapaszkodót ad mindazoknak, akik szülőként, szakemberként vagy egyszerűen emberként szeretnének tudatosabban és együttérzőbben jelen lenni a nehéz élethelyzetekben.
Ismerjék meg a cimbalom ősét a szantúrt, egy különleges, exotikus és meditatív koncert keretében. Maestro Abhay Sopori és családja több mint háromszáz éve, kilenc generáción át tanulta és tökéletesítette ezt a hangszert és a klasszikus indiai zenét.
Aki ebben a félévben is részt vesz a népszerű művészettörténész előadásain, azt már biztosan nem fogja átverni műkereskedő, sem múzeumi kurátor. Viszont tudni fogja, mit kell megnéznie az Uffizi képtárban.
A Sicc Production előadása Janikovszky Éva 100 emlékév
Gimesy Péter művészettörténész előadása Stílustörténeti sorozat a reneszánsztól a kortárs művészetig A sorozat célja elsősorban az, hogy bemutassa az egymás után következő és egymásra épülő művészettörténeti stílusokat, ugyanakkor a stílusoktól eltérő különleges, az adott korszakba nehezen besorolható „zárvány” életművekre is felhívja a figyelmet.
életmódváltó programsorozat a testi-lelki megújulásért Szeretnél egészségesebben élni, több energiával és önbizalommal? Úgy érzed, változásra van szükséged, de nem tudod, hol kezd? INDÍTS ÚJRA MAGAD! Változtass! sorozat segít elindulni! Gyere el, meríts erőt és gyakorlati tudást szakértőinktől, és indíts újra magad – most!
Janikovszky Éva születésének 100. évfordulóján a 6szín színház előadásával emlékezünk Janikovszky Évára.
KultúrFlipper Könyvklub Ruff Orsolyával és Szeder Katával
2026-ban emlékezik meg a világ II. Erzsébet születésének századik évfordulójáról, tisztelegve a brit történelem leghosszabb ideig regnáló uralkodójának emléke előtt. A mindig szórakoztatóan és tartalmasan mesélő László Ferenc jubileumi előadássorozata tavasszal három estén át idézi majd a közönség elé a királynő személyiségét, családi életének és államfői tevékenységének ismert vagy éppenséggel nem is sejtett mozzanatait. Valamint azt, miként kísérte II. Erzsébetet uralkodása során a nyilvánosság és a média szoros figyelme, és ikonikus alakja hogyan vált ennek révén megannyi film, sorozat és könyv témájává.
Meg kell találnunk azt a belépő szintet, ami értelmes, gyümölcsöző életet hoz számunkra. Egy dolog biztos, hogy nem lehet lerövidíteni az utat. Ezért érdemes erőt meríteni és lépni! Az előadás egy önellenőrzés is - nem mi magunk állunk-e a saját utunkban? De egy megerősítés is lehet - jó az irány. Bedő Imre gyakorlatias előadása a személyes sikerünk megalapozásával, a jövő nemzedék megerősítésével foglalkozik és erőt ad mindenkinek, hogy kezébe vegye a maga és szerettei életét.
pozycji w koszyku
suma:
Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.